Kisbunban született 1642. szeptember 1-jén. A heidelbergi, az utrechti és a leideni egyetemen történelmet, filozófiát, teológiát és irodalmat tanult, járt Franciaországban és Angliában is. Hazatérése után Zrínyi Miklóssal részt vett a tragikus végű vadászaton, s leírta a gróf halálát. Az 1680-as években fontos szerepet játszott Erdély politikai életében. Részt vett az Erdély és a magyar királyság közötti megegyezésére irányuló diplomáciai akciókban. A XVII. század utolsó évtizedében sokoldalú közigazgatási, pénzügyi és a református egyház érdekében álló tevékenységet fejtett ki. Volt Kővár kapitánya, sőt Máramaros vármegye főispánja és a fejedelmi tanács tagja is. 1691-től erdélyi főkancellárként működött, s jelentős része volt az Erdély autonómiáját biztosító Diploma Leopoldinum kiadásában. 1704-ben az Erdély önállóságának visszaállításáért írt röpirata miatt - nem először - elítélték. Később felmentették, de Bécset haláláig nem hagyhatta el. Írói hírnevét nagy terjedelmű, rabságban írt önéletírásával szerezte, amely nemcsak irodalmi remekmű, de értékes történelmi forrás is.