Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Törvénnyel védik a kínai Nagy Falat

2006. október 26. 09:30

A kínai kormány országos szabályozást tett közzé a híres Nagy Fal megóvására, hogy megakadályozza a több mint két évezrede épült, és az idők során sokszor restaurált védelmi rendszer különböző formákban történő rongálását.

<

A kormány honlapján közzétett intézkedések december 1-jén lépnek életbe és intézmények számára 13 millió, egyének számára 1,3 milliói forintnak megfelelő összegig terjedő bírsággal büntetnék az előírások megszegését.

Ezek értelmében tilos a Nagy Falra graffitit festeni, firkálni, tilos rajta vagy hozzá nem engedélyezett építményeket emelni, vagy a több ezer kilométeres építmény nagyközönség számára meg nem nyitott részein rendezvényeket tartani. A kínai sajtó szerint elsősorban a Nagy Falon rendezett ünnepségek mind általánosabb gyakorlatának kíván végett vetni a kormány, ezek ugyanis rendre a műemlék megrongálódására vezetnek. A Nagy Fal állagát eddig is különféle rendszabályok védték, de ezúttal először ad ki szabályozást maga a kormány.

A Reuters tudósításában azt is kiemeli, hogy az új regula értelmében a Fal közelében mostantól nem lehet majd az eddigihez hasonló mutatványokat végrehajtani. 1992-ben ugyanis egy motoros ugratott át a Fal felett, három évvel későbbi pedig David Copperfield varázsolta el a több ezer éve téglákat.

A Nagy Falból még ma is csaknem két és fél ezer kilométer áll. Amióta az i.e. 221-től 206-ig uralkodott országegyesítő Csin (Qin)-dinasztia idején megkezdték felépítését, összesen 6300 kilométernyi védmű jött létre. Az eredetileg külső támadók, északi nomád népek távol tartására emelt és az idők során több ezer kilométeres rendszerré kiépült Nagy Fal jelentős részét az utóbbi években turisztikai célokból is felújították, a látogatók özöne azonban komoly károkat is okozott. A Pekinghez legközelebb lévő Pataling (Badaling) szakaszon például már igen nehéz olyan téglát, vagy követ találni benne, amelyet nem borítanak firkák, feliratok.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Törvénnyel védik a kínai Nagy Falat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra