Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meghal Shvoy Kálmán katonatiszt

2004. szeptember 13. 12:06

Budapesten született 1881. február 12-én. 1895-ben végzett a Ludovikán, majd elvégezte a Hadiakadémiát is. Részt vett az I. világháborúban, s különböző vezérkari beosztásokat látott el. 1919 júniusától jelentős szerepet játszott a Nemzeti Hadsereg szervezésében. Ezután gyorsan emelkedett katonai beosztásaiban, 1931-ben nevezték ki altábornagynak, de az első világháborúban elesett zsidó katonák emlékművének felavatásán mondott beszéde miatt nyugállományba helyezték. Mint politikus, először Gömbös Gyula híve volt. Részt vett Imrédy miniszterelnök megbuktatásában a kormánypárt szakadását előidéző disszidens csoport tagjaként. Ettől kezdve szembefordult mind a kormánypárttal, mind a `fajvédő` jobboldali és nyilas irányzatokkal. Később a Kisgazda Párt jelöltjeként indult a választásokon, de nem jutott be a parlamentbe. A háború végén a nyilasok internálták, csak 1945 áprilisában tért vissza Szegedre, s ott élt haláláig. 1983-ban jelentek meg emlékiratai.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meghal Shvoy Kálmán katonatiszt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra