Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elhelyezik a milleniumi emlékmű zárókövét

2004. szeptember 13. 12:06

A honfoglalás ezeréves évfordulójáról a korabeli Magyarország millenáris emlékművek felállításával is meg akart emlékezni. Az 1896. évi VIII. törvény rendelkezett ezen emlékművek helyszínéről. Eszerint Budapesten, a Városliget szélén, a honalapító Árpádot és a nemzet egész történelmi múltját megörökítő emlékművet kell állítani. Ezenkívül (a hét vezérre és törzsre emlékeztetve) az ország hét különböző pontján, a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zoborhegyen, a dévényi Várhegyen, Pannonhalmán, a Zimonyi Várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Cenk-hegyen kívántak emlékművet, illetve emlékoszlopokat állítani. A vidéki emlékművek a megadott határidőre csaknem mind elkészültek, a budapesti központi emlékmű építése azonban csaknem 30 évig tartott. Az építkezés csak a millenniumi év végén kezdődhetett meg, hiszen 1896-ban az emlékmű leendő helyén, a kiállítás díszkapuja állt. A 85 méter széles és 25 méter mély, félkör alakú oszlopcsarnok és a középpontjában álló obeliszk zárókövét 1901. október 24-én helyezték el. Az emlékmű szobrai csak vontatottan készültek el, az arkangyal szobra viszont már a századfordulón kész volt és nagydíjat nyert a párizsi világkiállításon. Az első világháború megszakította az építkezést, ami csak hosszú szünet után 1926-ban folytatódott a még hiányzó szobrok és domborművek elkészítésével. Az emlékművet végül 1929. május 26-án, a Hősök Napján avatták fel. (A vidéken felavatott 7 emlékmű közül természetesen már csak a pusztaszeri és a pannonhalmai áll, hiszen a trianoni békediktátumban Csehszlovákiának, Romániának és Jugoszláviának ítélt területeken lévő emlékműveket megsemmisítették.) 2001-ben befejezték és augusztus 1-jén visszaköltöztették a restaurált Ezredéves emlékmű 14 királyszobrát és domborművét, valamint két allegorikus szoboregyüttesét. Elvégezték a Munka és Jólét, valamint a Tudás és Dicsőség című kompozíció külső és belső tisztítását, kijavították a szerkezeti és anyaghibákat, a háborús sérüléseket és az erőszakos rongálásokból fakadó hibákat.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Elhelyezik a milleniumi emlékmű zárókövét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra