A XIX. századi német népies opera egyik jelentős képviselője Berlinben látta meg a napvilágot. Fiatalon kezdett komponálni, gyerekszínészként fel is lépett. Berlinben tanult, majd 1824-ben Kölnben írta első kis operáját. 1826-tól a detmoldi Hoftheaterben színészként szerzett hírnevet. Az 1820-as években színész és énekes volt, csakhamar elismert operakarmester és rendező lett. Első sikeres zenés darabját, A lengyel és gyermekét 1832-ben mutatták be. 1833-34-ben színész és tenor buffo volt a lipcsei Stadttheaterben. A két gyalogos katona című vígoperája országos hírt szerzett számára, a Nagy Péterről szóló Cár és ács 1837-es lipcsei premieren ő énekelte Ivanov ács szerepét. A darab 1839-es berlini sikerével pályája tetőpontra hágott. 1842-ben szerezte legeredetibb operáját, A vadorzót. 1845-ben írta az Undine című romantikus varázsoperát, 1846-ban A fegyverkovácsot, amely kitörő sikert aratott Bécsben, ahol két évig a Theater an der Wien karmestere volt, majd visszatért Lipcsébe. Utolsó éveiben súlyos nélkülözések közt élt, népes családja csak halála után jutott a műveiből befolyó jövedelmekhez. Nem volt reformátor, igyekezett a közönség igényeit a legjobban kielégíteni, egyenes jelleme miatt mégis sok konfliktusa támadt a divatos irányzattal. Szövegeit maga írta, német vagy francia meséket alkalmazott színpadra. Műveit a színpadi mesterség ismeretében szerkesztette, de míg Wagnernél ez csak segédeszköz volt a magasabb költőiség szolgálatában, Lortzing művészetében döntő a színházi rutin. Legnagyobb érdeme, hogy - Weber és a francia opéra comique nyomán - a német romantikus operát és a népszerű vígoperát felemelte a népszínmű, a mesejáték szintjéről.