Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Eladná a Seuso-kincset brit tulajdonosa

2006. október 10. 12:30

<

Titkok és rejtélyek a kincs körül

Jóllehet ezután a gróf nevében eljáró vagyonkezelő vitathatatlanul a Seuso-kincs birtokosa lett, azt még mindig nem lehetett eladni, mert a Sotheby's is követelt 7 millió font jogi és egyéb költséget, és zálogjogot jegyeztetett be a kollekcióra. Az aukciósházzal végül sikerült peren kívül megegyezni, és Northampton gróf azt mondta a brit lapnak: most már elszánta magát arra, hogy véget vet `ennek a sagának` a Seuso-kincs közszemlére tételével és végül eladásával.

A minden bizonnyal egykori tulajdonosáról Seusónak nevezett kincs a Római Birodalom Pannónia tartományából, ezen belül is a Dunántúlról, a Balatonhoz közel eső helyről származhat. Legnagyobb tavunkat a rómaiak Pelsónak nevezték - ez a latin felirat olvasható a műtárgyegyüttes egyik darabján. A Nemzeti Múzeumban őriznek egy négylábú edénytartót (quadripust), amely anyagában és díszítésében is nagy hasonlóságot mutat a Seuso-kincsekkel. Ezt a római kori műtárgyat Polgárdi jelenlegi polgármesterének, Borbély Istvánnak az ükapja szolgáltatta be 1878-ban, fakitermelés közben találták Kőszárhegyen. Szakértők elemezték az ezüstkészleten talált mikromaradványokat, s arra a következtetésre jutottak, hogy azok megegyeznek Polgárdi-Szabadbattyán-Kőszárhegy környékének földmintáival. Feltehetően ezen a területen találta meg az amatőr régész, Sümegh József az 1970-es évek második felében a kincseket. Egyelőre úgy tűnik, a rejtélyes körülmények között meggyilkolt fiatalember magával vitte a sírba a titkot - hol találta meg az ezüstkészletet, s kik szerezték meg tőle a római edények egy részét. A katonaságtól leszerelés előtt álló Sümegh honvédet 1980. december 17-én felakasztva találták meg egy Kőszárhegy melletti romos pincében. A sokáig öngyilkosságnak hitt halálesetről csak később derült ki, hogy emberölés volt. Ma már a legvalószínűbb, hogy az értékes kincseket az amatőr régész gyilkosai juttatták ki az országból. Olvasson további részletek a titokzatos ügyről az Árgusban!
A folyamat reményei szerint azzal veszi majd kezdetét, hogy az ezüstkincset a londoni Bonhams aukciós cég zárt körű kiállításon szakértőknek bemutatja. Ennek időpontját Northampton nem fedte fel, de hozzátette: jóllehet nem hiszi, hogy a kollekciót "egy nap alatt" el lehet majd adni, reméli, hogy valaki vagy valamilyen intézmény megveszi, és a gyűjtemény állandó kiállításon lesz majd megtekinthető.

A Népszabadság megkereste az illetékeseket, s az OKM Seuso-kinccsel foglalkozó szakértője Hajdú Éva a lapnak elmondta, hogy tudnak a tervezett kiállításról, és levélben is figyelmeztették az angolokat, hogy a kincset nem lehet eladni. Érvelésük szerint ugyanis a kincsnek nincs tulajdonosa, csak birtokosa - ez pedig kevesebb jogot jelent, például nem lehet eladni a tárgyakat. A levélben felhívták a figyelmet arra, hogy - még ha a magyar tulajdoni igényeket nem is fogadnák el - mivel a kincsre egyetlen ország sem adott kiviteli engedélyt, tehát illegálisan jutott a határokon túlra, lopott tárgyból vagyont szerezni nem lehet. További részletekről a Népszabadságban olvashat!

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Eladná a Seuso-kincset brit tulajdonosa

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra