Múlt-kor.hu

Katona a miniszterelnöki székben: 70 éve hunyt el Gömbös Gyula

Katona a miniszterelnöki székben: 70 éve hunyt el Gömbös Gyula

2006. október 6. 13:15

Álmoskönyvvel a nemzet élén

Károlyi Gyula kormányában szintén hadügyminiszterként szolgált, majd Károlyi lemondását követően, 1932. október 1-jén ő került a kabinet élére. Kormányfői tisztsége mellett a hadügyminiszteri poszirányította. Gömbös az Egységes Pártot a Nemzeti Egység Párt (NEP) névre keresztelte át, s haláláig a párt vezetője maradt. Kormányzati programját a 95 pontos Munkatervben hirdette meg, amelyet kritikusai csak `Álmoskönyvként` emlegettek. A nagyrészt Mussolini által ihletett Munkaterv a közjogi, államigazgatási, gazdasági és kulturális berendezkedés átalakítását tűzte ki célul, de fontos elem volt a parasztság életkörülményeinek javítása is. Az érdekképviseleti szervek működését - szintén olasz minta alapján - korporációs rendszerbe akarta szervezni.

Mussolinivel

Kormányzásának első felében jelentős gazdasági és külpolitikai sikereket ért el: az exportot jelentősen növelő gazdasági megállapodásokat kötött Ausztriával és Olaszországgal, s római látogatása alkalmával kivívta XI. Pius pápa rokonszenvét is. Adolf Hitler hatalomra kerülése után Németországba is ellátogatott (a vezető európai politikusok közül elsőként), ahol szintén kereskedelmi megállapodást írt alá. Érdekesség, hogy külpolitikai tárgyalásai alkalmával - a kor elvárásaihoz képest - csak kevéssé tért ki a revízió ügyére. Hivatalos látogatást tett több környező országban, így járt Romániában, Bulgáriában, s Törökországban is. Diplomáciai sikernek számított, hogy 1932-ben elengedték Magyarországnak a háborús jóvátétel fizetését, illetve csökkentették a külföldi kölcsönök kamatfizetését is.

Kezdeti sikereire építkezve hozzálátott a politikai szerkezet átalakításához, az addigi konzervatív-liberális bethleni irányvonalat a jobbra nyitás és az autokratizmusra való törekvés váltotta fel. 1933-ban támogatta a kormányzói jogkörök kiszélesítését, majd megegyezést kötött a kisgazdákkal a bethleni csoport elszigetelésére. 1935-ben átalakította kormányát, a fontosabb miniszteri székekbe saját híveit ültette, s a hadseregben is olyan fiatal tisztek kinevezését pártolta, akik támogatói közé tartoztak. Amikor 1935 márciusában Horthy kormányzó feloszlatta az országgyűlést, a választásokat - igen erőszakos eszközöket is bevetve - a NEP nyerte meg.

Lova a temetési menetben

Gömbös intézkedései nem találtak széleskörű támogatottságra, az átalakítások nem hozták meg a várt eredményt, s tekintélyuralmi törekvései miatt lassan a kormányzó is kihátrált mögüle. 1936-ra helyzetét egyre súlyosbodó vesebetegsége is nehezítette. Három hónapos gyógykezelésen kellett részt vennie, ez idő alatt Darányi Kálmán látta el feladatait. Gömbös Gyula még egy rövid, két hetes időszakra visszatért funkciójába, ám rohamosan romló egészségügyi állapota miatt 1936. szeptember 3-án ismét be kellett jelentkeznie egy müncheni klinikára. A kezelés azonban nem járt sikerrel, Gömbös Gyula 1936. október 6-án meghalt. A Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.

1937-ben Sztranyavszky Sándor vezetésével megalakult az egykori miniszterelnök emlékét örző Gömbös Gyula Társaság, akik hamarosan szobrot állítottak a fajvédő politikus emlékére. A szobrot azonban 1944-ben a Marót-csoport kommunista partizánja felrobbantották.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Katona a miniszterelnöki székben: 70 éve hunyt el Gömbös Gyula

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tél: Mesélő naplók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra