Sopronban született, 1898-ban avatták orvosdoktorrá Budapesten, ezután a János Kórházban dolgozott, 1908-tól a Margit Kórház főorvosa, 1914-36 között a János Kórház sebész főorvosa, 1907-től egyetemi magántanár volt. 1936-ban kórházügyi előadóként tevékenykedett a Belügyminisztériumban. A rák elleni küzdelem úttörője, a magyarországi rákstatisztika egyik első megszervezője volt. A szepszisre vonatkozó tanulmányai különösen jelentősek. Több tankönyv, szakkönyv szerzője. 1945. május 2-án halt meg szülővárosában. Bátyja, Manninger Gusztáv neves agrárszakember volt.