Grazzano Monferrato-ban látta meg a napvilágot. 1916-tól tábornok, 1918 novemberében az olasz-osztrák-magyar fegyverszüneti tárgyalásokon az olasz delegáció vezetője. A szenátus tagja (1919-45), a Fővezérkar főnöke (1919-21, 1925-29, 1933-40). Olaszország marsallja (1926-tól), líbiai főkormányzó (1928-33), a második olasz-etióp háborúban az olasz csapatok főparancsnoka (1935 novemberétől), Olasz Kelet-Afrika alkirálya (1936-37), a katonai főparancsnokság tagja (1940 májusától). A II. világháború elején azt az elképzelést támogatta, hogy Olaszország átmenetileg ne lépjen hadba. Mussolini őt tette felelőssé az 1940. évi görög hadjárat kudarcáért, s ezért leváltotta a Fővezérkar éléről. Később III. Viktor Emánuel bizalmasaként 1943. július 25-től 1944. június 9-ig miniszterelnök volt, s 1943. szeptember 3-án ő kötötte meg a szövetségesekkel a fegyverszüneti egyezményt, október 13-án pedig hadat üzent Németországnak. 1945-ben a fasizmus támogatójának nyilvánították, kizárták a szenátusból, de 1947-ben rehabilitálták. 1956. november 1-jén