A magyar tájképfestészet első, nagy hatású, iskolát teremtő mestere Lőcsén látta meg a napvilágot. Gyermekkorában apjától tanult rajzolni és festeni. 1818-ban Pestre ment tanulni, 1822-től a bécsi akadémián folytatta tanulmányait. A tanulóévek után Kismartonban és Gömörben dolgozott, ekkor festette fiatalkori fő művét a Napfényes Visegrádot. 1832-ben Rómában telepedett le, ekkor készültek nagyszabású művei: Róma látképe, Szüret. 1843-ban súlyos szembaj támadta meg, kezelésére Firenzébe költözött. Itt készült a nagy méretű Naplemente a bécsi képtár részére. 1847-től a Firenze melletti Villa Apeggiben élt. Bár élete nagy részét külföldön töltötte, tanítványai és a Műegylet kiállításai révén a magyar művészeti élettel rendszeres volt a kapcsolata. Markó, korának egyik leghíresebb tájképfestője gondos elmerüléssel, klasszicista stílusban festette a képeit. Számos festménye van külföldön köz- és magángyűjteményekben. Önarcképe a firenzei Uffizi képtárban látható. Villa Appeggi-ben hunyt el 1860. november 19-én. Művészi hagyatékát 1861-ben közadakozásból a Képcsarnok-egylet vette meg, a Nemzeti Múzeum számára.