Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Rudolf August Oetker német élelmiszeripari vállalkozó

2004. szeptember 13. 12:06

Az Oetker-cég 1891-es megalapítójának, August Oetkernek az unokája Bielefeldben született. Apja az ő születése előtt fél évvel, az I. világháborúban Verdunnél elesett. Mostohaapja kezelte a nagyapa vállalatát, amikor ő a bielfeldi gimnáziumot, majd a hamburgi főiskolát végezte. Munkaszolgálat, majd katonáskodás miatt is meg kellett szakítania tanulmányait. Édesanyja, mostohaapja és két testvére is meghalt egy 1944-es légitámadásnál. 1946-tól vezette az általa újjáépített vállalatot, amely kezdetben csak élelmiszereket állított elő. Az 1950-es évektől kiterjesztette üzleti tevékenységét. Sörfőzdéket és szállodákat vett át, bankokban és biztosítóknál szerzett részesedét, sőt még hajóépítésbe is betársult, fő területe azonban továbbra is az élelmiszeripar maradt. 1960-ban kezdett mélyhűtött árukkal foglalkozni, pizzákat, hűtött készsüteményeket, márkás mézeket hozott forgalomba. Az Oetker-konszern az 1990-es évek elején már 400 féle élelmiszert gyártott. Az 1980-as évek elején legidősebb fia, August lépett a helyébe, aki koncessziós társasággá alakította át a vállalatot. Ugyancsak az 1980-as években kezdte meg üzleti kapcsolatainak kiépítését az Oetker-cég a kelet- európai országokkal. Ez a kapcsolatépítés azután a szovjet rendszerek összeomlását követően hozott igazi áttörést a közép- és kelet-európai térségben.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Rudolf August Oetker német élelmiszeripari vállalkozó

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra