Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Vittorio Mussolini olasz filmszakember

2004. szeptember 13. 12:06

A fasiszta diktátor második fia nem csupán apja miatt vált híressé, hanem azért is, mert az olasz film kiemelkedő személyisége volt. A dzsessz és a repülés mellett a film volt az egyik nagy szenvedélye az olasz légierő egykori pilótájának, aki harcolt a spanyol polgárháborúban, majd a II. világháborúban is. 1936-ban, az abessziniai hadjáratból hazatérve, a Cinema című filmes folyóiratot szerkesztette, amely segített új irányt adni az olasz filmnek, és megteremteni a híres olasz neorealizmus alapjait. E folyóiratnál az olasz filmélet olyan nagyjaival dolgozott együtt, mint Visconti, Zavattini és De Santis. Maga is több filmnek volt a szerzője és producere. Legismertebb közülük az afrikai hadjáratot dicsőítő, 1938-ban bemutatott Luciano Serro pilóta. Ő volt a producere Rossellini első dokumentumfilmjének, a Vittorio de Sica első rendezésében, 1939-ben készült Skarlátvörös rózsáknak, és ő adott megbízást Fellini és Antonioni első forgatókönyveinek megírására is. Életének sokak számára emlékezetessé vált mozzanata volt, hogy apjának Badoglio fogságából történt kiszabadítása után a müncheni rádióban az elsők között jelentette be a fasiszta bábállam, az ún. Salói Köztársaság létrehozását. A háború után Argentínába emigrált, s csak hosszú évek múltán tért vissza Olaszországba. Itt főleg predappiói földjét művelte, de nem lett hűtlen filmes szenvedélyéhez sem. Egyebek között apjáról készített dokumentumfilmet. Unokahugával, Alessandra Mussolinivel ellentétben azonban nem vállalt politikai szerepet az olasz újfasiszta pártban. Rómában halt meg 1997. június 12-én.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Vittorio Mussolini olasz filmszakember

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra