Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megalakul a Greenpeace

2004. szeptember 13. 12:06

A kanadai Vancouver kikötőjéből Greenpeace (Zöld béke) felirattal a zöld vitorláján kifutott egy halászhajó tiltakozva az amerikai atomkísérletek ellen. Bill Darnel, a kanadai szociális munkás a zöld és a béke fogalmát összekapcsolva talált ki nevet a természetvédők és a békeharcosok csoportjának. A hajó legénysége az alaszkai partoknál fekvő Amchitka szigetére tartott, hogy az ott tervezett amerikai atomkísérletek ellen tiltakozzon, de félúton a csapat visszafordult. Hazatérve azonban hősként ünnepelték őket. Ebből az akcióból fejlődött ki a világ legbefolyásosabb környezetvédelmi szervezete. A Greenpeace International 1979 óta úgy épül fel, mint bármely nagyvállalat: elnökkel, vezérigazgatóval és hattagú igazgató tanáccsal. Évente egyszer - titokban, s mindig más helyen tartott - közgyűlés dönt a költségvetésről és a kampányok témáiról. A bevételek túlnyomó része tagdíj és adomány. Tevékenységének célja, hogy az atmoszféra és a bioszféra pusztulását megállítsa és visszafordítsa. További céljai a nukleáris kísérletek, valamint a veszélyes hulladékok nemzetközi kereskedelmének megállítása, a fegyverkorlátozás és a fegyverzetcsökkentés elősegítése, az alternatív és megújuló energiaforrások használatának, illetve , a tengeri állatok és tengeri élőhelyek védelmének elősegítése. Tevékenységét a környezet védelmében végzi, kötelezettséget vállal arra, hogy tanúskodik azon az oldalon, ahol a kár keletkezett és megoldási javaslatokkal áll elő, ahol lehet. A szervezet összehangolja azokat a kampányokat, amelyek a környezet rombolás válogatott kérdéseit foglalják magukban. A kampányok lobbizásból, tudományos jelentésekből, közoktatásból és közvetlen beavatkozásból állnak. Erőszakmentes akciókkal tiltakozik többek között az amazonasi őserdők megmentéséért, a napenergia erőforrásként történő elterjesztéséért, a kereskedelmi bálnavadászat, a fókairtás, a mérgező és radioaktív hulladékok felelőtlen kezelése, a nukleáris ű fegyverkísérletek és több más, a környezetet veszélyeztető tevékenység ellen. A Greenepeace 1985-ben vált világszerte ismertté, amikor a mozgalom hajója, a Rainbow Warrior (Szivárvány-harcos) fedélzetén a francia atomrobbantási kísérletek színhelyére kívántak utazni, hogy tiltakozzanak a robbantások ellen. Azonban július 10-én a francia titkosszolgálat emberei az új-zélandi Auckland kikötőjében felrobbantották a hajót. A legénység egyik tagja, egy portugál fényképész életét vesztette. Az akcióval ugyan sikerült megakadályozni a tervezett tiltakozóútat, ám az ügyből olyan botrány támadt, amelybe még az akkori francia védelmi miniszter, Charles Hernu is belebukott. - 2000 márciusában Romániában is tiltakozó akciót szerveztek a tiszai ciánszennyezést okozó ausztrál-román vegyes vállalat székházánál. 2002-ben a szervezet regionális irodát nyitott Magyarországon.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megalakul a Greenpeace

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra