Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A magyar Mata Harit üldözte az angol titkosszolgálat

2006. szeptember 5. 12:30

Egy a brit arisztokrácia soraiba beházasodott magyar nő komoly veszélyt jelentett az angol nemzetre a második világháborúban - áll a brit hírszerzés, az MI5 titkosítás alól most feloldott jelentéseiben. Minden bizonnyal ő volt a kor Mata Harija, ám neves elődjével ellentétben csak rövid ideig tartották fogva, majd szabadon távozhatott.

<

Az angol Nemzeti Levéltár által publikált dokumentumokból kiderül, hogy az aktákban Mancinak nevezett Lady Howard of Effingham egy lengyelországi születésű magyar nő volt, aki 1938-ban ment hozzá Lord Effingham idősebbik fiához. Az MI5 jelentése szerint az "egyesülés tisztán üzleti céllal történt", amely a nőnek brit állampolgárságot és nemesi címet, Lord Howardnak pedig pénzt jelentett. Manci a pénzt szeretőjétől, Edward Stanislas Weisblatt-tól, egy spanyol polgárháborúban meggazdagodott lengyel fegyverkereskedőtől kapta, aki ekkor 300 fontot (ez ma nagyjából 11 ezer fontot ér) fizetett a csődbe ment lordnak, és további heti 7 font járadékot azért, hogy elvegye magyar szeretőjét.

Weisblatt nem sokkal ezután Franciaországba ment, a nő azonban az esküvő után sem hagyott fel korábbi szeretőjével való találkozgatásokkal - áll az aktákban-, ugyanis párizsi nászútján többször felkereste Weisblattot. A nőt már ekkortól kémkedéssel gyanúsították, ugyanis nászútja többi állomásán is németeknek kémkedő személyekkel találkozgatott. Ráadásul a francia titkosszolgálat arra figyelmezette az angolokat, hogy Weisblatt német kém, vagy kettős ügynök lehet.

Az MI5 gyanúját a nő szerteágazó kapcsolatai ébresztették fel, Manci ugyanis bensőséges viszonyban állt a szovjet és a török nagykövettel, egy egyiptomi diplomatával és a szír trón várományosával, Habib Lotfallah herceggel. Ezen kívül nem volt elhanyagolható a Háborús Iroda egyik vezetőjével, Mitchell őrnaggyal, illetve Churchill fiának szakácsával folytatott viszonya sem. Az MI5-nél konkrétumokat azonban nem tudtak, mivel nem fértek hozzá a nő magánlevelezéséhez, Lady Howard of Effingham ugyanis leveleit aktuális szeretőinek diplomatapostájával küldette egyik helyről a másikra. Ezért bizonyítékok híján szisztematikusan építették fel ellene a vádakat, és így nem volt meglepő, ha az ekkor kiötlött vádakban a nő extravagáns, kihívó, és szexuálisan túlfűtött viselkedése játszotta a főszerepet.

Lady Howardot 1941. februárjában tartóztatták le, és egyes források szerint három, míg mások szerint öt hónapra a Holloway börtönbe zárták. Mivel nem volt ellene bizonyítékuk, és tagadta, hogy tudott volna Weisblatt feltételezett ügyeiről, hamarosan szabadon távozhatott. 1945-ben elvált Howardtól, majd diplomáciai kapcsolatait felhasználva beutazta a világot, és végül Ausztráliába költözött.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A magyar Mata Harit üldözte az angol titkosszolgálat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra