Az oroszvári születésűű művész bencés diák volt, majd orvosegyetemre járt, ahonnan a II. világháború utolsó éveiben behívták leventének. Hadifogolyként hurcolták a Szovjetunióba - a Krím-félszigeten bányákban, fakitermelésekben dolgozott, követ fejtett három éven át -, majd szabadulása után orvosi, később közgazdasági tanulmányokat folytatott. Egy időben orosz tolmácsként kereste kenyerét. 1955-ben költőként kezdte pályáját, de ismertté leginkább novelláskötetével (Deszkakolostor) és regényével (Péntek lépcsőin) vált. Utóbbi miatt a magyar egzisztencializmus megteremtőjének nevezték, s kiváltotta az akkori kultúrpolitika elutasítását. 1960-ban írt regénye, Az ég bútorai csak 1981-ben jelenhetett meg Kiáltás és kiáltás címmel (ebben az 1950-es évek véres, a magánéletbe is betolakodó szocializmusát ábrázolta). Az 1960-as évektől állandó alkotótársa volt Jancsó Miklósnak, filmjeinek forgatókönyvírója. Az 1970-es évektől színdarabokat is írt. Ironikus, provokatív műveinek bemutatói mindig eseményszámba mentek. Többek között a Sirokkó, Az erőd, a Drakula, a Jézus Krisztus horoszkópja, A tolmács, a Hasfelmetsző Jack, A boldogság templomai, a Lélekvándorlás, az Egri csillagok háborúja, a Szörnyek évadja című művek származnak tollából. Nagymestere volt az össze nem illő dolgok keverésének, a szürrealizmusnak, s minden témája a tértől és időtől való megszabaduláshoz kötődött. Mindent megkérdőjelezett: a törvényeket, a halált, a szerelmet, az Istent. A rendszerváltás után a Független Magyar Írók Szövetségének elnökeként tevékenykedett. Neki ítélték először az alternatív Kossuth-díjat 1996-ban, 1999-ben állami Kossuth-díjat kapott. Budapesten hunyt el 2005. július 21-én.