Kazinczy Ferenc Érsemjénben látta meg a napvilágot 1759. október 27-én. 1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt egyik megindítója volt a kassai Magyar Museumnak, az első magyar irodalmi folyóiratnak. Mivel részt vett a jakobinus mozgalomban, 1795-ben halálra ítélték, amelyet később várfogságra változtattak. Rabságát híres Fogságom naplója című művében örökítette meg, amelyet csak halála után 100 évvel adtak ki. 1801-ben szabadult. 1806-tól Széphalomról irányította a magyar irodalmi életet, a kor szinte minden vitájában részt vett, s a magyar felvilágosodás és a nyelvújítási küzdelem legnagyobb hatású személyisége lett. Költeményei közül dalai és ódái maradandók; ő honosította meg a szonettet mint műfajt. A magyar színészet támogatására sokat fordított a klasszikusoktól, Shakespeare-től, Lessingtől, Moliere-től. Az Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című híres és értékes nyelvújítási értekezése mellett legjobb műve a Pályám emlékezete című önéletrajza. Becses levelezését az MTA 1890-1960 között 23 kötetben adta ki. Az 1831. évi nagy kolerajárványnak esett áldozatul Széphalomban.