Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meghal Benjámin László költő

2004. szeptember 13. 12:06

1915. december 5-én született Pestszentlőrincen. 1931-ben abbahagyta gimnáziumi tanulmányait, nyodászinasnak állt, azután kötszövő, vasipari munkás, majd a szűcs szakmában dolgozott; 1931-től vett részt a munkásmozgalomban. Az 1930-as évek elején indult irodalmi pályája, verseit több lap közölte. 1945 után újságírónak állt, 1952-53-ban az Új Hang című folyóirat főszerkesztője volt. 1963-ban a Kortárs szerkesztőbizottsági tagja lett, 1968-tól a Magvető Könyvkiadó lektora volt. 1976-ban az Új Tükör szerkesztőségébe került, s végül a lap főszerkesztőjeként tevékenykedett. Költészetének alaphangját kezdettől fogva a munkásmozgalomhoz tartozása határozta meg. 1945 utáni verseinek többsége vívódásairól szól, később 1949-54-ben költészetét az ún. szocialista építés, azaz a napi politika közvetlen szolgálatába állította. 1954-ben kezdte felismerni a diktatúra valódi természetét, művészi válsága kemény önvizsgálatot, ugyanakkor költészetének megújulását eredményezte. Önéletrajzi jellegű verseiben számolt le illúzióival, számot vetett életének addigi alakulásával és tanulságaival (Vallomások, viták 1979). Verseskötetei mellett verses képeskönyvei is megjelentek, amelyeket bölcs derűje hatja át. A legismertebb közülük talán a Vidám abc. Kis magyar antológia címen irodalmi paródiákat is közzétett. 1949-ben Baumgarten-díjjal, 1950-ben és 1952-ben Kossuth-díjjal, 1968-ban pedig József Attila-díjjal tüntették ki. Budapesten érte a halál.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meghal Benjámin László költő

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra