Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Újraavatják a Milleniumi Emlékművet

2004. szeptember 13. 12:06

1897-ben készült el a magyar főváros egyik szimbólumának, a Millenniumi Emlékműnek központi alakja, Gabriel arkangyal szobra. A magyar Országgyűlés az 1896. évi VIII. tc-ben mondta ki, hogy az ezeréves évforduló alkalmából a Városliget és az Andrássy út találkozásának a honalapító Árpádot és a nemzet egész történelmi múltját megörökítő emlékművet állítsanak. Az emlékmű szobrászati megformálására Zala Györgyöt, a kor egyik legkiválóbb művészét jelölték ki, míg az építészeti terveket Schickedanz Albert készítette. Az alkotás nemcsak Magyarországon aratott osztatlan sikert, hanem 1900-ban megkapta a párizsi világkiállítás Grand Prix-ét (Nagydíját) is. Az obeliszk talapzatára 1912-ben került Árpád, majd 1928-ban a többi vezér lovasszobra. Az obeliszk két oldalán lévő félkörökben a magyar történelem kimagasló uralkodói, fejedelmei kerültek. A Hősök tere mai formáját az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus alkalmából nyerte el: akkor távolították el a szobrokat körülvevő növényzetet és szökőkutakat, s akkor alakították ki a ma is látható, jellegzetes díszburkolatot. A millecentenárium tiszteletére, 1996-ban a hét vezér szoboregyüttesét felújították. 2001. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között újraavatták a megújult Hősök terét, az emlékmű megszépült szobrait.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Újraavatják a Milleniumi Emlékművet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra