Szép tervek, ronda romok
2002. június 14. 14:21
A Szent György tér nagyrészét máig őrzött ostromsebein kívül mintha még évtizedek óta tartó átok is sújtaná.
<
"A második világháború utáni első évtizedben elsősorban a kormányzati negyeddé alakítani tervezett budavári palotára koncentráltak, a Szent György térrel és környezetével lényegében nem foglalkoztak" - ad tömör helytörténetet Bencze Zoltán, a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának vezetője, a nemrég A múlt rétegei címmel nyílt, a Szent György tér történetét bemutató kiállítás főrendezője. Annyi mégis történt, hogy a Sándor-palota nyugati főhomlokzatával szemben álló, hajdani Teleki-, majd 1906-tól József főhercegi palota gazdátlanul álló (a harcokban leginkább megkímélt) épületébe 1951-ben munkásszállót telepítettek. A Honvédelmi Minisztériumnak (HM) a tér északi részét lezáró, az ostrom után készült képek tanúsága szerint talán helyreállítható állapotú épületét azonban a kommunista párt gazdasági főtanácsa által felállított várbizottság már 1949 januárjában rommá nyilvánította, és az első emeleti födémig részlegesen elbontatta - tudható meg Bor Ferenc építészettörténésznek a Hild-Ybl Alapítvány (HYA) számára öt éve készített, az épülettel foglalkozó tanulmányából.
A politikai vezetés 1949-től kezdődően ugyanis kizárólag a palotaegyüttesre koncentrált, ahol eredetileg kormányzati épületkomplexumot képzelt el. Igaz, a Szent György térre vonatkozóan is voltak elképzelések. Áttételesen erre enged következtetni egy 1952 őszén Budapestre invitált és e témában (is) megkérdezett, lengyel építészszakértőkből álló küldöttség jelentése, amelyből Kókay György közölt részleteket a Tanulmányok Budapest múltjából című sorozat legutóbbi kötetében. A ma már kideríthetetlen megfontolás alapján idehozott küldöttség tagjai helyesnek tartották azt az - ezek szerint a vendéglátók által eléjük tárt - ötletet, hogy a Sándor-palotával szemben álló Teleki-palotát helyre kell állítani, de azt is, hogy a HM-épületet "hátrább és alacsonyabban építsék fel". Ennek ellenére a kérdéses épületekkel - azonkívül hogy a HM épületébe például ideiglenesen beköltözött a Vár felújításában komoly részt vállaló Középület-tervező Intézet (Közti) irodája - a róluk szóló eszmecseréken kívül továbbra sem történt semmi.
Egészen 1959 decemberéig, amikor is az akkor éppen Apró Antal által elnökölt gazdasági bizottság - a korábbi elképzelésekkel ellentétben - arról döntött, hogy "a Palotát és környékét a főváros egyik művelődési központjává kell kiképezni". Következésképpen a Sándor-palotában a Legújabb Kori Történeti Múzeum egy részét, a HM épületében a Néprajzi Múzeumot tervezték elhelyezni, míg a hajdani Teleki-palotában a Kiadói Főigazgatóságot, illetve nyomda- és könyvtörténeti múzeumot. Egyébként még ekkor is olybá tűnt, hogy a tér nyugati oldalának helyreállítása ügyében a műemléki szakértők véleményét tekintik mérvadónak. Ezek többsége - mint például Gerő László és Czagány István - az eredetihez közel hasonló állapotban szerették volna újjáépíteni a barokk kori Teleki-palotát, mintegy lehántva róla a századfordulós - szecessziós-eklektikus - átépítés rétegeit. Mint azt egy négy éve erről az épületről készített tanulmányában Farbaky Péter is írta, ezt támasztja alá az 1962-ben a Szent György tér rekonstrukciójára meghirdetett országos tervpályázatból levonható következtetés is. Ez ugyanis helytelennek tartotta a - pályázók nagy része által egyébként tervbe vett - Teleki-palota teljes elbontását. A gazdasági bizottság azonban 1966-ban a "műemlékesek" számára (is) teljesen váratlanul a kérdéses épület felrobbantásáról intézkedett. Mi több, az ítéletet két évvel később végre is hajtották, majd a további bontások következtében kialakult a tér nyugati oldalán ma is éktelenkedő "foghíj". Máig nem tudni, miért is veszítettek akkor a műemléki rekonstrukciót támogatók. A hivatalos verzió szerint a palota alatt található középkori városfal és zsidó negyed feltárásának sürgető szükségessége tette elkerülhetetlenné a bontást. Valószínűbbnek tetszik azonban, hogy a hatvanas évek végére kezdtek kellemetlenné válni a "művelődési központnak" szánt királyi palota szomszédságában álló, pénz hiányában helyrehozhatatlan romok. De sokan emlegették azt is, hogy a puritán Kádár János nem csupán a történelmi múlt okán "nem szerette" különösen a Sándor-palotát, hanem eleve idegenkedett a szemében az "úri pompát" felidéző épületegyüttes megújításától. Viszont nem ódzkodott volna valamilyen "korszerű" épülettől - talán valami hasonlótól, mint a moszkvai Kreml történelmi épületei közé illesztett beton-üveg kongresszusi központ. Ezt látszik igazolni, hogy a Közti tervezőjének, Jánossy Györgynek 1970-ben a Külügyminisztérium felkérésére a Teleki-palota helyére egy "vadonatúj" épületet kellett álmodnia. Ő aztán a magyar diplomácia központján túl a tér északi oldalán álló, első emeletig visszabontott HM-épület helyére kongresszusi és koncerttermet is gondolt.
Ez a terv azonban ugyanúgy nem valósult meg, ahogyan azok az elképzelések sem, amelyeket attól kezdve - általában állami felkérésre - sorozatban gyártottak a Köztiben. Ezek jellegzetessége egyébként az volt, hogy az épületek kormányzati funkciója lekerült a napirendről. Az egymást követő tervek a volt HM-be (és a mögötte álló, a Dísz térre néző honvéd főparancsnokságba) általában koncerttermet, míg a tér nyugati oldalán álló hajdani épületek helyére hol múzeumot, hol folklórintézetet, de olykor irodaházat képzeltek. A Sándor-palotába 1978-tól például többször is az Építészeti Múzeumot készültek költöztetni.
A nyolcvanas évekre a helyzet annyiban változott, hogy a tér rendezésébe immár a vállalkozói tőke bevonását is elképzelhetőnek tartották. 1986 kora tavaszán született erről döntés az Országos Műemléki Felügyelőség által összehívott értekezleten. A hamarosan megrendezett "meghívásos pályázat kiírásában a nyugati oldalra ötcsillagos, 270 szobás kastélyszállót, a honvéd főparancsnokság épületébe idegenforgalmi központot és a várgondnokságot, a HM-be pedig kőtárat és nyolcszáz fős konferenciatermet kértek tervezni. A Sándor-palotának viszont csak a tömbjét kellett bekalkulálni, funkciót nem adtak neki" - tájékoztatja a HVG-t Horváth Lajos építész, a bírálóbizottság által a legjobbnak ítélt pályamű készítője, aki akkor a részvételre többek között felkért Közti tervezője volt.
Ám sem a felkérésre, sem a pályázatra készített tervekből - szokás szerint - nem lett semmi. Hacsak azt nem számítjuk eredménynek, hogy 1989-ben mégiscsak került pénz a Sándor-palota legalább külső kipofozására. A szóbeszéd szerint ez is csak azért, mivel igen kínossá vált, hogy a nem sokkal korábban felújított siklón a Várba érkező külföldiek nyomban egy második világháborús nyomokat hordozó romos épületbe botlottak. Máig rejtély viszont, miért nem futotta (azóta sem) a HM és a főparancsnokság golyó lyuggatta falainak legalább állagmegóvó kipofozására.
Kéri Zoltán, a Közti részéről évtizedekig a Várban dolgozó (ma már nyugdíjas) építész szerint erre azért sem került sor, mivel "a folyamatos tervezgetések közben mindenki úgy érezte, olyan közel van a végleges munkálatok megkezdésének időpontja, hogy arra a kis időre már nem érdemes belefogni a tatarozgatásba". A területtel foglalkozó építészek körében azonban ma is élő szóbeszéd, hogy valamilyen, a terület alatt fekvő "fontos objektum" miatt akadt el végül az összes kezdeményezés. Voltak, akik háborús tartalékkórházat, mások atombiztos katonai-logisztikai központot sejtettek ott. Ám bizonyíték egyikre sincs - csak a puszta tény: a térség évtizedeken átívelő, masszív érinthetetlensége.
Öt évtizeddel az ostrom után így a helyszín háborús terület - igaz, újabban politikai és szakmai harcoké. 1993-ban az Antall-kormány ismét kormányzati funkciókat kívánt - a végérvényesen múzeummá vált budavári palota mellé - telepíteni. A Sándor-palotába a miniszterelnökséget, míg egy vele szemben a Teleki-palota telkén felépítendő új épületbe a köztársasági elnök hivatalát képzelték. Bár Demszky Gábor főpolgármester igencsak ellenezte, 1994 március végén a Boross-kormány országos nyílt pályázatot írt ki a beépítésre. A beérkezett húsz pályaműről azonban csak a Horn-kabinet időszakában döntöttek, és a szakértők elvetették a kormányzati célú beépítést, arra hivatkozva, hogy ez elviselhetetlenül megnövelné a negyed forgalmát.
Mindez nem akadályozta, hogy azért további ötletek is szülessenek, ám az akkoriban egyeztetésre kijelölt szocialista környezetvédelmi és liberális irányítású művelődési tárca még a párbeszédig sem jutott el. 1997 közepén aztán mégiscsak döntöttek a Sándor-palota műemléki helyreállításáról: a HM helyén felépítendő épületbe a Neumann-ház elnevezésű digitális közgyűjteményt akarták költöztetni (az azóta a Várszínház mellett talált otthonra), a nyugati oldalt pedig vállalkozói tőkéből kívánták helyrehozatni. Az újra csak a ciklus végén, 1998 tavaszán kiírt pályázatra azonban az idők során érthetően szkeptikussá lett építészszakma már csak két pályaművet küldött. De mint kiderült: ez is soknak bizonyult.
A tervezgetéseket fékezte a Szent György tér nyugati oldalán elkezdett régészeti feltárás is. Utóbb azután az Orbán-kormány kulturális minisztériuma 2000-ben mégis afféle csodák palotája típusú "gyermekvárat" óhajtott a HM volt épületébe telepíteni, ám a pénzhiány ezúttal is csak a tervek egy részét engedte megvalósítani. Így azután idén tavaszra csupán a választási eredmények nyomán időközben funkcióját vesztett Sándor-palota készült el. A Szent György tér sorsa viszont továbbra is eldöntetlen. Igaz, jelenleg két terv van engedélyeztetés alatt. Az egyik a hajdani Teleki-palota és a szomszédos épületek helyén végzett régészeti ásatások állagmegóvását, bemutatását és a várfal mellett húzódó sétány kiépítését célozza. A másik alapján a tér alatt mélygarázst építenének. Ami viszont a föld feletti dolgokat illeti: építészek és műemlékvédelmi szakemberek csak abban értenek egyet, hogy valamiképpen rekonstruálni kellene a hajdani tér körvonalait, az ott állt épületek tömbjeit. Ami aligha megalapozottabb, mint az elmúlt néhány évtized bármelyik elképzelése.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
