Langenargen született 1724. június 7-én. Apja is festő volt, aki fiát 1739-től Bécsben taníttatta festészetre, mesterei Peter van Roy, majd Jakob van Schuppen és Paul Troger voltak. 1745-ben minősítették mesterré, 1750-ben a bécsi akadémia pályázatán első díjat nyert. 1759-ben lett az akadémia tagja. Korai művészetében a dél-német barokk festészet mellett a velencei mesterek - főleg Tiepolo, valamint a nagy flamandok: Rubens és Van Dyck hatottak rá. Első önálló műve a bécsi Maria Treu piarista templom mennyezetét díszíti, ezen már mindaz érvényesül, ami első korszakát jellemzi: a gazdag és egyéni kifejezésmód, a rokokó mozgalmasság és a ragyogó kolorit. Ezután festi meg az ebenfurthi kastély falképeit, 1757-58-ban készült el első magyarországi műve, a sümegi plébániatemplom fal- és mennyezetfreskója, melyet Padányi Bíró Márton veszprémi püspök megbízásából készített. A képsorozat Jézus életét és szenvedéseit mutatja be, ótestamentumi párhuzamokkal. A főkép, a Krisztus a kereszten egységes, harmonikus színezésű és remek kompozíciójú alkotás, élénk és sötét foltjai, az alakok dinamizmusa igazi barokk remekművé teszik. A következő években a kremsieri (ma: Kromeriz, Morvaország) érseki palota, a heiligenkreutz-guttenbrunni plébániatemplom és a mistelbachi kolostor könyvtárának mennyezet- és falképeit készítette el. E műveit mozgalmas, lendületes alakok, világos színkezelés és kiegyensúlyozott formák jellemzik. Bibliai tárgyú képeit életszerű részletekkel tette hitelesebbé, az elvont és homályos egyházi szimbolika távol állt tőle. Az 1760-as években ismét Magyarországon dolgozott: a komáromi jezsuiták megbízásából a Szent András templomot festette ki, de freskóit az 1763-as földrengés elpusztította. Főúri kastélyok falképei után a székesfehérvári karmelita templom mennyezetképein festette meg Mária életének jeleneteit. Ezeket tartják művészete csúcspontjának. Az 1770-es évektől stílusa megváltozott, a klasszicizmus, egy hűvösebb, visszafogottabb formavilág felé tolódott el. Műfajai is kibővültek: freskók és oltárképek mellett zsánerképeket, történeti és allegorikus táblaképeket s rézkarcokat is készített. A váci székesegyház kupolájának freskóin szereplő alakjai precízebbek és szárazabbak is a korábbiaknál, színei sem olyan élénkek. Ekkor festette az innsbrucki Hofburg dísztermének mennyezetképeit is. A magyar főurak és főpapok elhalmozták őt megbízásokkal. Igen gyorsan dolgozott, de az összes megbízást nem volt képes teljesíteni. Élete utolsó évtizedében a győri székesegyházban, a pápai plébániatemplomban, a szombathelyi és kalocsai püspöki palotában, a pozsonyi érseki palota kápolnájában, a zirci apátsági templomban és az egri líceumban dolgozott. Egri és pápai megbízója Esterházy Károly püspök volt. Pápán és Győrött Szent István vértanú legendáit jelenítette meg. Utolsó befejezett műve a prágai Strahov kolostor könyvtárának mennyezetképe. A szombathelyi székesegyház freskóival Szily János püspök bízta meg, de ennek terveit már nem maradt ideje megvalósítani, helyette tanítványai: Josef Winterhalter és Anton Spreng készítették el. A mester 1796. augusztus 8-án, Bécsben meghalt.