Az 1908. január 1-jén megjelenő Nyugat, a XX. századi magyar irodalom meghatározó, korszakot jelentő folyóirata. Indulásakor a századelő radikális nemzedékének adott fórumot. Címlapján Beck Ö. Fülöp Mikes-plakettjét viselte, címe a tájékozódás irányát, a világirodalmi mértéket jelezte. Létét jórészt Hatvany Lajos támogatásának köszönhette. Szerkesztői Ignotus, Fenyő Miksa, Osvát Ernő, Ady Endre, Babits Mihály, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár és Illyés Gyula voltak. A Nyugat szellemi vezére az első években Ady volt, ám az ő politikai és társadalmi radikalizmusát a lap csak óvatosan követte. A legfőbb szempont az irodalmi érték, a líra forradalma volt, de a korszerű társadalomelméletekkel (Nietzsche, Bergson, Freud tanításaival) is sokat foglalkozott. A Nyugat szerkesztőit szabadelvűség jellemezte. Osvát elve például az volt, hogy a tehetséget hagyni kell a saját törvényei szerint alkotni. A lapnál a polgári ízlés jegyében összefonódott a politikai haladás és a művészi modernség. Ugyanakkor szerepet kapott a progresszió, de a dekadencia is, ugyanúgy mint a szimbolizmus, a szecesszió, az impresszionizmus és a naturalizmus. Első nemzedékének olyan híres tagjai voltak mint Ady, Móricz, Kaffka Margit, Babits, Juhász Gyula, Kosztolányi, Tóth Árpád, Krúdy, Tersánszky, Karinthy, Füst Milán). Második nemzedékéhez tartozott Németh László, Illyés, Szabó Lőrinc, míg harmadik nemzedékéhez Radnóti, Vas István, Weöres Sándor. Új kritikusok is színre léptek a Nyugatban: Hatvany, Bölöni György, Schöpflin Aladár, Gyergyai Albert, valamint esszéírók: Halász Gábor, Szerb Antal, Illés Endre és Cs. Szabó László. A lap érzékenyen reagált a társművészetek rokon törekvéseire is. A Nyugat első korszakát (1908-19) Hatvany és Osvát ellentéte jellemezte. Hatvany inkább a szűkebb írói gárda lapját alakította volna ki, de az írók Osvát tehetségkutató törekvéseit támogatták. A lap a háborúellenes küzdelemben is szerepet vállalt. Az 1919-24 közötti időszakban a Nyugat magyar folyóiratok közt a legszínvonalasabb és legerősebb, a jobboldallal leginkább szembenálló volt. Az 1925-29 közötti éveket visszahúzódás, kiegyezés jellemezte a kor liberális, konzervatív erőivel, új tehetségek felfedezése. 1930-33-ban, Osvát halála után Móricz Zsigmond irányzata a riportot, a nyers valóságot hozta be a lapba, míg Babits a színvonalra, az európaiságra figyelt. 1933-41 között már egyre inkább a humanizmus, antifasizmus jellemezte a lapot. Utolsó száma 1941. augusztus 1-jén jelent meg, mert Babits halálakor a nevére szóló lapengedély megszűnt. Utódaként 1941 októberében indult meg a Magyar Csillag Illyés Gyula szerkesztésében.