Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ötven éve buktatta meg Petőfi Kör ülése Rákosit

2006. június 28. 12:31

1956. június 27-én rendezték meg a Petőfi Kör sajtóvitáját, ahol a felszólalók meglepő nyíltsággal követelték a merev politikát folytató párt megújulását. A pártvezetés tombolt a dühtől, de a szervezet elnöksége nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni.

<

A marxista szellem ragyogása

`A marxista szellem napvilága ragyog fel hétről hétre a DISZ Petőfi körének vitáin` - írta a Szabad Nép publicistája június 24-én A Szellem napvilága című cikkében, melyben egyenesen arra csábította az olvasókat, hogy látogassanak el a három nappal későbbi sajtóvitára. 30-án a párt szócsöve már erősen elítélő hangnemben írt az eseményről, ami jól jellemzi a pártvezetés bizonytalanságát csakúgy, mint a párt ifjúsági szervezetének vitafórumaként 1955-ben létrejött Petőfi Kör hangnemének radikalizálódását.

Tömeg a teremben...

A szervezet a Magyar Dolgozók Pártja ifjúsági tagozatának, a Dolgozók Ifjúsági Szövetségének égisze alatt jött létre Tánczos Gábor irányításával, akit egyszer már eltávolítottak a vezetőségből és csak az '53-as enyhülés időszakában térhetett vissza oda. Bár félreállítása a minden alapot nélkülöző bizalmatlanságnak volt köszönhető, a későbbiekben jelentősen meghatározta politikai gondolkodásmódját.

...és az udvaron is.

Mindenesetre megalakulásakor
a Petőfi Kör még nem bírálhatta nyíltan a rendszert, mivel Rákosi pozíciója akkorra stabilizálódott. Egy év múlva azonban változott a helyzet: egyre többen követelték vissza Nagy Imrét a hatalomba. Tánczosék csak erre a pillanatra vártak, megszervezték az ellenzék addigi legradikálisabb sajtóvitáját. Az eseményre a Váci utcai volt tiszti kaszinó nagytermében került sor, ahol több ezren hallgatták végig az előadásokat.

Déry Tibor felszólalása

A hangnemváltást már a fő téma
, a sajtóreform kiválasztása is jelezte, hiszen ez már önmagában is valószínűsítette a rendszerellenes felhangokat. Ráadásul az első napokban még gazdaságpolitikáról és a marxista filozófia elméleti kérdéseiről vitatkozó, főként baloldali értelmiségieket tömörítő szervezet tagjai, 27-én már nagyon is gyakorlati kérdéseket feszegettek.

"Azt hiszem, bajaink kútforrása a szabadság hiánya. ...amíg ezeket a hibákat szóban és főképp gyakorlatban megtestesítő személyek a helyükön maradnak, addig a politikai bírálatnak az a dolga, hogy a lehető leggyorsabban távozásra bírja [őket]" - mondta Déry Tibor a népszerű író, aki egyszerű és nyílt beszédével a legnagyobb vihart kavarta a teremben éppúgy, mint a politika felsőbb szintjén. Tardos Tibor 1848 szellemére, az akkor kivívott sajtószabadságra emlékeztetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ötven éve buktatta meg Petőfi Kör ülése Rákosit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra