Gömbös, aki a belső berendezkedést illetően az olasz rendszert tekintette mintának, elsőként utazott az európai kormányfők közül Berlinbe. A miniszterelnök azt tervezte, hogy közvetítőként működhet Berlin és Róma között, kiaknázva annak minden előnyét.
A magyar külpolitikában erőteljesen érvényesült az olasz orientáció, ami 1934 márciusában Magyarország, Ausztria és Olaszország Rómában aláírt ún. hármas egyezményéhez vezetett. 1934-ben parafálták a magyar-szovjet diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló okmányt. Ebben nagy szerepe volt Mussolini tanácsának s annak, hogy a kisantant-államok is hasonlóan jártak el. Az országgyarapításra a vezető politikai körök két lehetőséget láttak. Az egyik felfogás Gömbös nevéhez fűződött. Ő a területrevíziót a Dunától délre az olasz, a Dunától északra a német szövetség alapján képzelte el. A másik elképzelést Bethlen és Teleki képviselte. Ők egyetértettek Gömbössel abban, hogy a magyar külpolitika fő iránya a német orientáció. Véleményük szerint azonban ez nem válhat kizárólagossá. Úgy vélték, hogy egy Angliával, Franciaországgal (és minden valószínűség szerint ez Egyesült Államokkal) vívandó háború a tengely vereségével végződne, s az egyoldalú elkötelezettség esetén Magyarországnak is osztoznia kellene a bukás következményeiben. Ezért olyan vezetést kívántak, amely biztosítja a németek támogatását az "országgyarapításhoz", de nem sodorja bele az országot Hitler oldalán a várható háborúba. A konzervatív körök azt is tagadták, hogy a németbarát külpolitika okvetlenül feltételezi a belső fasizálódást. A belpolitikában tehát Bethlenék a fasiszta pártok és irányzatok visszaszorítását igényelték.