Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hun kori áldozati üstöt találtak

2006. május 31. 15:30

A hun korból származó áldozati üstöt találtak a Balatonlelléhez tartozó Rádpusztán, a 67-es út építését megelőző régészeti feltáráson. A szenzációs leletről Honti Szilvia és Németh Péter Gergely régészek adtak tájékoztatót.

<

Az i.sz. 5. századból származó üst a népvándorlás kori régészeti hagyaték kiemelkedő tárgya. Jelentőségét az adja, hogy most először sikerült hiteles, módszeres és szakszerű feltárással napvilágra hozni a hunok temetkezésének ezt a jellegzetes kellékét. A kutatás számára ismert korábbi darabok (Törtel, Kaposvölgy, Várpalota környéke) előkerülési körülményeiről minimális információ állt rendelkezésre.

A rézből készült üstöt egy gödör aljába fektetve találták meg, 100 cm mélyen. A 22 kg súlyú, gazdagon díszített, 60 cm magas edény szinte teljesen ép, több helyen javítások nyomát viseli magán. Az üstöt a hun előkelők halotti búcsúztatójához tartozó áldozati szertartás során használhatták. Ennek nyomát jelzi a szája körül kívül-belül megmaradt vastag koromréteg. Eltemetése előtt vászonba vagy bőrbe burkolták, ennek maradványai az üsttesten megmaradtak.

A régészek óvatosan nyilatkoztak a földbe kerülés idejével kapcsolatban, ez valószínűleg i.sz. 425-455 között történhetett. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy más, a hun korból származó leletanyag nem került (még) elő a környéken. A gödörből és az edényből vett föld- és koromminták, valamint magának az üstnek formai és anyag-összetételének elemzése nagyon sok új információt szolgáltathat a különleges leletről.

Az üstöt restaurálás után a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum kiállításán tekinthetik meg az érdeklődők.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hun kori áldozati üstöt találtak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra