Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az európai írásbeliség története az ELTE Egyetemi Könyvtárában

2006. május 29. 12:15

Az ELTE Egyetemi Könyvtárában fellelhető kódexekből válogat és ad tematikus áttekintést az a kiállítás, amely május 29-től látható a fővárosi bibliotékában - közölte az ELTE az MTI-vel.

<

A kiállítás dióhéjban mutatja be az európai írásbeliség mintegy tizennégy évszázadát reprezentáló kultúrkincset, s az abban fellelhető világi és vallásos szövegtípusokat.

A budapesti Egyetemi Könyvtár Kézirat és Ritkaságtára 137 latin, hét arab, két török, két etióp, két perzsa, 11 szláv, nyolc magyar, hat német, valamint 4-4 görög és olasz nyelvű kódexeket őriz. Több "nemzeti ereklye" található köztük, így például a corvinákon kívül nyolc magyar nyelvű kódex, köztük a Ráskai Lea domonkos apáca által másolt Cornides-kódex is.

A kódexgyűjtemény egyik része a feloszlatott magyarországi szerzetesrendek könyvtáraiból vagy ajándékként került a könyvtárba, a másik részét, 35 kódexet II. Abdul Hamid török szultán 1877-ben, mint corvinákat ajándékozta a budapesti egyetemistáknak. A könyvtárban őrzött kódexek hosszú idő óta a hazai és a nemzetközi kutatás, valamint a közérdeklődés középpontjában állnak.

A felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincs biztonságos megőrzésén, kiegészítésén és állapotának javításán kívül a dokumentumok megfelelő színvonalú kiállításával a könyvtár a kibernetika korában is törekszik a kéziratok egykori jelentőségéhez méltó bemutatására.

A kiállítás július 7-ig látható az ELTE Egyetemi Könyvtárában.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az európai írásbeliség története az ELTE Egyetemi Könyvtárában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra