Már ifjúkorában különleges figyelemmel fordult a magyar történelem, a lengyel-magyar kapcsolatok felé. 1938-39-ben a budapesti Eötvös Kollégium ösztöndíjasa volt. 1940-ben a lengyel ellenállás tagjaként újra Magyarországra jött, s az emigráns lengyel kormány és a honi ellenállás közötti kapcsolatot tartó futárszolgálat budapesti parancsnoka volt. Ebben a minőségében összesen 75-ször kelt át illegálisan az országhatárokon. Nyugati kapcsolatai miatt, a hatalomátvételre készülő lengyel hatóságok körözték. 1947-ben hátat fordított a politikának és a párizsi Sorbonne-ra iratkozott be. 1948-ban azonban egy családszöktető kísérlet miatt a csehszlovák hatóságok letartóztatták és átadták a lengyeleknek. Két évig tartó vizsgálati fogság után életfogytiglanra ítélték, de 1956-ban, egészségi állapotára való tekintettel, feltételesen szabadlábra helyezték. Egy évre rá a krakkói Jagelló Egyetem újkori egyetemes történeti tanszékének előadója lett. Doktori értekezésének címe: A magyar nemzetiségi politika 1848 előtt volt, majd nagydoktori értekezése az 1868-as magyar-horvát kiegyezésről szólt. Fő művének a két kiadást megért Magyarország története című könyvét tartják, amely 1966-ban jelent meg először. Varsóban hunyt el 1993. október 23-án.