A kassai születésű tudós tanári oklevelének megszerzése után, 1905-től öt évig Heidelberg, Lipcse, Drezda és Bécs egyetemein tanult, majd a budapesti tudományegyetemen tanított, végül 1943-44-ben az egyetem rektora volt. Két cikluson át elnöke volt a Magyarhoni Földrajzi Társulatnak. Számos addig nem ismert hazai kőzettípust írt le. Feldolgozta a Fruska Gora trachitjait és a Báni-hegység eruptívumait, vizsgálta a Mecsek vulkanitjait, a dunántúli bazaltokat. A II. világháború után idő előtt nyugdíjazták, az akadémikusok közül is kizárták, de tovább dolgozott a Földtani Intézetben és a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány- és Kőzettárában. 1971. február 15-én halt meg Budapesten. 1990-ben az MTA - poszthumusz - rehabilitálta.