Múlt-kor.hu

A hosszúorrú fabábú 125 éves

A hosszúorrú fabábú 125 éves

2006. április 13. 10:30

200 nyelvre fordították le és 35 millió példányt vásároltak meg Carlo Collodi Pinocchiójából szerte a világon. A ma 125 éves hosszúorrú fabábú történetét Húsvétkor egy genovai templomban is eljátszák.

Genova Szent Ágoston templomában az egyházmegye támogatásával Húsvét előtt debütál a faemberke. Készítettek már belőle filmet, rajzfilmet, színdarabot, musicalt, minthogy azonban írója bevallottan antiklerikális volt, az új Pinocchio darabban említés sem történik egyházról, templomokról, papokról. A Menj, menj, Pinocchio! című darabot Tonino Conte rendezte Giacomo Biffi bíboros egyik esszéje alapján, amely a mesét keresztény alapállásból értelmezi, és a fabábú vándorlásait egyfajta keresztútnak láttatja - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Fuss fabábú, fuss!

A darabban Pinocchio egy kicsit Ádámra emlékeztet, egy kicsit Jézusra, egy kicsit Mózesre és Jónásra, az engedetlen prófétára, akit Isten büntetésből a cet gyomrába küldött. Ugyanakkor az "egyház" szó továbbra sem hangzik el a szövegben.

A templomban a közönséget egy hosszú asztalnál megvendégelik egy-egy pohár vörösborral, régi keresztény szokást elevenítve fel ezzel. A Pinocchio vándorlásairól szóló - keresztútra emlékeztető - 14 jelenetet harmonikaszó kíséri.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A hosszúorrú fabábú 125 éves

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. tél: Legendás anyósok

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra