Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A fogorvosok már az újkőkorban is rendeltek

2006. április 12. 10:00

A fogászati rendelők réme, a fúró már az őskor fogorvosának eszköztárát is gyarapította. A fogfúrás hasonlóan pozitív célt szolgált, a kezeléssel járó fájdalom azonban sokszorosa lehetett a mainak.

<

Egy pakisztáni temetőben talált 11 darab fog bizonyítja, hogy mintegy 9000 évvel ezelőtt élt tulajdonosaik már átélték a fogfúrással járó kellemetlenséget. Eszerint a szakszerű fogászati kezelés legalább 4000 évvel korábban kialakult, mint azt a szakemberek eddig gondolták. A leletek négy nőtől, két férfitól és három ismeretlen nemű egyéntől származnak. Van olyan fog, amely kétszer is ki lett fúrva, egy másik páciensnek pedig három lyukas fogát kezelte a szájsebész.

Fájdalmas kezelés. Mellékhatások tekintetében kérdezze meg varázslóját és törzsfőnökét!

A lyukak méretéből következtetve (1-3 mm átmérőjű és 0,5-3,5 mm mély) a művelet igen nagy fájdalommal járhatott, de minden bizonnyal már akkor is jótékony célt szolgált. Gyógykezelésre utalnak a fogakon talált szuvasodások nyomai is. Az ugyan nem bizonyított, hogy fúrás után be is tömték a lyukakat, mégis elképzelhető, hogy használtak valamilyen aszfaltszerű anyagot.

A helyszínen talált őskori fúrófejek csontból, kagylóból és más anyagokból készült gyöngyök mellett rejtőztek, ezért a szakértők úgy vélik, a korabeli fogorvosok tanítómesterei a gyöngykészítők (vagyis a különböző agyagok kifúrásának szakértői) lehettek. A franciaországi Poitiers Egyetem tanára, Roberto Macchiarelli az Associated Press hírügynökségnek elmondta: kutatócsoportja kovakőből egy olyan célszerszámot készített el, amellyel maguk is pillanatok alatt a most felfedezettekhez hasonló lyukakat tudtak fúrni.

Az Indus mentén a leletek tanúsága szerint igen nagy hagyományai voltak a fogászatnak. "Rendkívüli technológiai tudás volt jelen ebben a régióban, ahol 3000 évvel később a történelem egyik legvirágzóbb civilizációja jött létre" - mondta Jean-Francois Jarrige, a Guimet múzeum igazgatója, az Indus-menti régészeti expedíció vezetője.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A fogorvosok már az újkőkorban is rendeltek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra