A granadai születésű művész 1614-ben költözött Sevillába, ahol szobrászatot és festészetet tanult. 1637-ben párbaja miatt el kellett hagynia a várost, de Madridban elnyerte az udvar pártfogását, itt 1644-ig élt. Ekkor felesége megölésével gyanúsították, s ő Valenciába szökött. Később visszatért a fővárosba, s 1652-ben megkapta a granadai székesegyház kanonoki állását. 1656-ban méltatlan viselkedése miatt megfosztották hivatalától. Ezután a templom főépítészeként működött haláláig. Sevillai festményei, a Via Crucis, illetve a Borgia Szent Ferenc monumentálisak és merészek, míg madridi képei, köztük a Szent Izidor csodája már impresszionista jellegűek, Velazquez munkásságát előlegezték meg. Jelentősek Granadában festett művei, különösen a Szűz Mária misztériumai a katedrálisban. Megemlítendők még a Halott Krisztus, a Madonna, valamint a Megfeszített Krisztus című festményei. Három bibliai tárgyú képe látható a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Granadai tartózkodása idejéből több színes, fából faragott szobra maradt fenn. Legszebb a San Diego de Alcalá, amely V. Károly granadai palotáját díszítette, s mely az egyszerű kompozíció és a kifejezőerő remeke. Fontos szobra még a Krisztus a keresztfán, a Szent Antal, karján a kis Jézussal és a Magdolna. Ő tervezte a granadai székesegyház homlokzatát, amelyet három óriási ívével a spanyol építészet egyik legeredetibb művének tekintenek. Az ő alkotása a sevillai kupolás Mária Magdolna templom is. Sokoldalúsága miatt spanyol Michelangelónak nevezik. Ő alkalmazta először az építészetben az oszlopok, pillérek törzsén fenn függő kartust, pajzsszerű keretet, amelyet a barokk és rokokó korban monogrammok vagy emblémák elhelyezésére alkalmaztak. Granadában hunyt el 1667. szeptember 3-án.