Joachim Murat kikiáltja Itália egységét
2004. szeptember 13. 12:06
Murat 1795-ben a királypárti puccs idején ismerkedett meg Napóleonnal, önkéntesként ő szerezte meg a Nemzeti Gárda negyven ágyúját, amellyel a lázadást leverték. Napóleon 1808-ban emelte Nápoly királyává, amit Murat némi nehezteléssel fogadott, hiszen az ő álmai között a spanyol trón szerepelt. Országát azonban nagy gonddal kormányozta, sőt némi függetlenségre is törekedett: reformokat vezetett be, önálló hadsereget állított fel, és hatályba léptette a francia polgári törvénykönyvet.
1813-ban a lipcsei vereség után visszatért Nápolyba és olyan szerződést kötött Ausztriával, amely meghagyta királyságát. Amikor azonban összeült a bécsi kongresszus, a diplomatáknak kifizetett hatalmas summák ellenére bizonytalanná vált helyzete, hiszen a Bourbonok igényt tartottak Nápolyra is. Az elkeseredett Murat mindkét oldalon be akarta biztosítani magát: alázatos levelet írt XVIII. Lajosnak, de érintkezésbe lépett az Elba szigetére száműzött Napóleonnal is, aki tájékoztatta visszatérési terveiről. Amikor Napóleon partra szállt Franciaországban, Murat is támadásba lendült Itáliában. Elfoglalta Rómát, Anconát és Bolognát, de az olasz egységre irányuló felszólítása visszhang nélkül maradt.