Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Tanúk igazolják Pest 1944-45-ös német parancsnokát

2006. március 1. 12:00

Ungváry Krisztián történész fölhívására már két tanú jelentkezett, és igazolja, hogy emberségesen bánt velük Gerhard Schmidhuber német tábornok, a pesti oldal parancsnoka.

<

A Budapest ostroma című könyvből kiderül, hogy Gerhard Schmidhuber 1894-ben született Poroszországban, 1914-ben avatták tartalékos tisztté. 1934-ben reaktiválta magát, Franciaországban és a Szovjetunióban gazdag haditapasztalatokat szerzett és számtalan kitüntetésben részesült. A német vezérőrnagy körültekintő magatartására jellemző példa, hogy az ostrom alatt többször kérte a magyar hatóságokat, szállítsák el a gödöllői királyi kastély felbecsülhetetlen értékű kincseit, de azok a fülük botját sem mozdították. Ezután maga szállíttatta biztonságos helyre az értékeket. Gerhard Schmidhuber farkasvakságban szenvedett, szürkület után nem látott, így egyedül kevés esélye volt az 1945. február 11-i éjszakai kitörés túlélésére. A szovjet ostromgyűrűből Budán kitörni próbáló német katonák első hullámával indult 21 és 23 óra között, amikor a Retek utcában halálos lövés érte. Holttestét az Ostrom utcai harckocsi árokba hajították.
Ungváry Krisztián az MTI-nek elmondta, hogy a nála nemrég jelentkezett egyik tanú azt mesélte: 29 katonaszökevény társával együtt 1944. október 16-án a nyilasok elfogták őket, de Schmidhuber tábornok közbelépésére szabadon elvonulhattak. A másik túlélő arról számolt be neki, hogy az egyik gimnáziumban zsidókat zsúfoltak össze a nyilasok és kegyetlenkedtek velük. Valakinek sikerült értesítenie a helyzetükről Schmidhuber parancsnokot, aki egy teherautónyi német katonát küldött a helyszínre. Azok elkergették a nyilasokat és beszállásolták magukat a gimnáziumba, így a legtöbb ember megmenekült a pusztulástól.

Ami a pesti gettó megmentését illeti, ez nem új kutatási eredmény, világosította föl az MTI-t a történész. Elmondta, hogy ez a tény már 1946-ban ismert volt. Az 1998-ban megjelent Budapest ostroma című tanulmánykötetében maga is megírta a történetet. A kötet azóta hat kiadást élt meg, a legutolsó a napokban látott napvilágot. Tehát az esetről tudhatnak, de talán sokan nem akarják azt tudomásul venni - tette hozzá Ungváry Krisztián.

Schmidhuber tábornok, a 13. páncéloshadosztály és egyben Pest parancsnoka, amikor tudomására jutott, hogy a nyilasok pogrommal akarják felszámolni a gettót, 1945 január 15-én összehívta a terv magyar kitervelőit és megtiltotta nekik a pogrom végrehajtását, a közreműködő német SS-őrmestert pedig letartóztatta. Hogy biztos legyen rendelkezése végrehajtásában, a gettó nyilas őreit elzavarta és helyükre saját katonáit vezényelte, akik nem tartoztak az SS-hez. Ezzel megmentette a gettót a pusztulástól. A történelmi hűséghez tartozik, hogy 1945. január 17-én a szovjet csapatok a Wesselényi utcánál elérték a gettó határát, és rövid utcai harcok után másnapra fölszabadították a gettót.

Ungváry Krisztián az MTI-nek cáfolta, hogy a német hatóságok segítségét kérte volna a német tábornok leszármazottainak fölkutatásához. Azt viszont megerősítette, hogy tanúk jelentkezését várja Gerhard Schmidhuber pesti ténykedésével kapcsolatban. Cáfolta a történész azt is, hogy a német történetírók a tábornokot SS-tisztként tartanák számon.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Tanúk igazolják Pest 1944-45-ös német parancsnokát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra