Az ún. antropozófia elméletének megalapozója Kraljovec-ben (ma: Horvátország) született.lMatematikát, filozófiát és természettudományokat tanult Bécsben. 1882-87-ig Goethe természettudományos írásait rendezte sajtó alá, és közben házitanítóként tevékenykedett. 1890-97 között a weimari Goethe-Schiller archívum munkatársa volt, s közben jelentős irodalmi tevékenységet is kifejtett (A szabadság filozófiája, Kiegyezés az európai szellem-történettel). 1897-ben áttelepült Berlinbe és társkiadója lett az Irodalmi Magazinnak. 1904-ben megjelent írásával rakta le az ún. antropozófia irányzatának alapjait. Elméletének lényege, hogy az isteni eredetű teozófia helyett az emberről való bölcsességre, az antropozófiára kell törekedni. Az ember - szellemi képességeinek tudatos fejlesztésével - eljuthat a `tiszta gondolkodás állapotába`, amelyben képes az anyagtól független szellemi világ megtapasztalására. Őszintén vallotta a szabadság, egyenlőség és testvériség szentháromságát, mégpedig a társadalom úgynevezett `hármas tagozódásának` jegyében. E szerint a jogban és a politikában az egyenlőségnek, a gazdaságban a testvériségnek, míg a szellemben a szabadságnak kell (vagy kellene) megvalósulnia. Tanítványai már 1912-ben megalapították az Antropozófiai Társaságot. A tudós 1925. március 30-án hunyt el Dornach-ban.