Észtország népessége az i.e. III. évezredben benyomuló balti törzsek és az őslakos finnugor törzsek keveredéséből alakult ki. 1000 körül a törzsi csoportosulást felváltotta a területi egységesülés, de az önálló állammá alakulás folyamatát félbeszakította a német keresztes lovagok és a velük szövetséges dán hadak támadása a 13. század elején. Amikor 1346-ban IV. Valdemar dán király eladta hódítását a németeknek, az egész észtek lakta terület - Livónia részeként - a keresztesek fennhatósága alá került, és a következő századokban is német, orosz, dán, lengyel és svéd hatalmi vetélkedés helyszíne volt. A XVII. században svéd uralom alá került, majd az 1700-1721-es északi háború nyomán Oroszország foglalta el, s ettől kezdve a cári adminisztráció, valamint a német nemesség kettős hatalma alatt élt a lakosság. 1917 októbere után alig négy hónapig tartott a szovjethatalom. 1918 februárjában a németek szállták meg a területet, s a bolsevikok vereségét felhasználva a polgári erők 1918. február 24-én kikiáltották a független észt demokratikus köztársaságot. Az önállóságot a németeket felváltó antant is támogatta, s ezzel - az 1918 végi rövid életű Észt Munkakommuna bukása után - a moszkvai kormányzat is kénytelen volt megbékélni: 1920. február 2-án Szovjet-Oroszország Tartuban békét kötött Tallinnal. A Molotov-Ribbentrop paktum révén a Szovjetunió 1940 júniusában ismét megszállta a kis baltikumi államot, és 1991-ig az unió része volt. A függetlenséget 1991. augusztus 20-án kiáltották ki. A szovjet Államtanács szeptember 6-án hivatalosan is elismerte az államot.