Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Vörös Vince, kisgazda politikus

2004. szeptember 13. 12:06

Vörös Vince Kisbécsérsden született. 1930-tól volt tagja a kisgazdapártnak. 1940-44-ben a Kis Újság munkatársaként, majd 1944-47-ben az Ideiglenes Nemzetgyűlésben jegyzőként működött. 1947-ben a köztársaságellenes összeesküvési koncepciós per vádlottja volt, de felmentették. 1945-48-ban a Magyar Parasztszövetség főtitkára volt. Az 1950-es években politikai okokból kulákká nyilvánították, ezért 1955 júniusában családjával együtt kitelepítették otthonából, ahová csak 1956 nyarán térhetett vissza. 1956 októberében újjászervezte a Parasztszövetséget, majd a szovjet csapatok bevonulásakor az Egyesült Államok budapesti követségére menekült. Később munkásként dolgozott, s ment nyugdíjba. 1989-ben ismét a Parasztszövetség főtitkára, majd 1994-ig elnöke volt. 1989-90-ben az újjászervezett kisgazdapárt elnöke, 1991-től a párt örökös tiszteletbeli elnöke volt. Közben, 1992-ben kizárták az FKGP-ből, de 1998-ban megkövették, s örökös tiszteletbeli elnök lett. 1990-94 között országgyűlési képviselőként és a parlament alelnökeként tevékenykedett. 1994-ben visszavonult a közéleti szerepléstől. Budapesten hunyt el 2001. május 3-án.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Vörös Vince, kisgazda politikus

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra