Keats Londonban született 1795. október 31-én. Már az iskolában lefordította az Aeneist, s élete végéig vonzódott az antik világhoz. 1814-ben Londonban orvosi tanulmányokba kezdett, de félbehagyta, 1817-től csak az irodalomnak élt, s a görögség, az angol gótika és az olasz reneszánsz felé fordult. Az 1817-ben keletkezett hosszabb műve, az Endümion történetét Ovidiustól kölcsönözte, s a romantika érzésvilágát tükrözte - a szerelmet transzcendens, önpusztító érzelemként írta le. 1818-ban jelentkeztek először tüdőbaja tünetei, öccse is tébécében halt meg. Keats beleszeretett Fanny Brawne-ba, de anyagi és egészségi helyzete beárnyékolta kapcsolatukat, 1819 októberében mégis eljegyzést tartottak. 1819-ben írta Boccaccio nyomán az Izabella vagy a bazsalikomcserép című elbeszélő költeményét, majd a Lamiát, a Szent Ágnes- estét, a nagy ódákat, a Hyperion két változatát. 1820 júliusában jelent meg utolsó kötete, s ez a kritika elismerését is meghozta számára. Rómában halt meg, s ezt íratta sírkövére: Itt nyugszik valaki, aki a vízre írta a nevét. A felirat tévedett, Keats kora angol lírájának legkiválóbbja volt. Byron kultuszának hanyatlásával Shelley és az ő elismerése egyre nőtt, s ma a világirodalom legnagyobbjai között tartjuk számon. Levelei is értékesek, mély gondolatok és érzékeny, kritikai szemlélet jellemzik, s életének, fejlődésének megértéséhez adnak kulcsot. Verseit a legkiválóbb magyar fordítók ültették át nyelvünkre: Tóth Árpád, Babits, Kosztolányi, Radnóti, Vas István, Szabó Lőrinc.