Cambridge-ben tanult, rövid ideig anglikán lelkész volt. 1798-ban név nélkül publikálta demográfiai fő művét, Tanulmány a népesedés törvényéről címmel. Megállapította, hogy a népesség növekedése nagyobb ütemű, mint a megélhetési források gyarapodása, azaz szabályozatlan feltételek mellett nincs természetes összhang a népességnövekedés által támasztott szükségletek és a létfenntartási javak termelése között. A krízishelyzetek elkerülésének módját a népességkorlátozásban látta. Heves társadalmi és politikai vitákat váltott ki, hogy a népsességkorlátozás közvetlen eszközének tekintette többek között az éhínségeket, a járványokat és a háborúkat is. 1805-ben a modern történelem és a politikai gazdaságtan professzorává nevezték ki Haileyburybe, a Brit Kelet-indiai Társaság kadétképző akadémiájára, ahol élete végéig tanított. 1820-ban megjelent közgazdaságtani fő művében értékelméleti nézeteit foglalta össze. Azt a felismerését elemezte, hogy a szigorú takarékosság - a vásárlóerő csökkenése miatt - lefékezi a termelés hajtóerejét. 1834. december 23-án halt meg Haileybury-ben.