A budapesti képzőművészeti főiskolán kezdetben a festő szak hallgatója volt, harmadéves korában e szakról eltanácsolták, 1956-ban Koffán Károly irányításával grafikus oklevelet szerzett. Első jelentősebb munkái könyvillusztrációk voltak. A magyar képzőművészetbe új színt hozó művészete első felléptekor vihart keltett, többen már életében is a modern magyar művészet legnagyobbjai közé sorolták, de sok meg nem értés is kísérte munkáját. Indulásakor a kompozíciós szerkezetet hangsúlyozó, bizonyos gótizáló elemeket is magába szívó stílus jellemezte. Az 1960-as években ikonok hangulatát keltő képeket, majd vizionárius műveket alkotott. Gazdag képzeletvilágából egyéni szimbólumvilágot teremtett, merítve az emberiség szimbólumkincséből, különösen a középkori szimbolikából. Művészete kapcsolódott a szürrealizmushoz, de mindvégig megőrizte a ráció ellenőrző szerepét. A grafika minden technikáját mesteri fokon és egyéni módon továbbfejlesztve művelte, festményei pedig a magyar képzőművészet legmagasabbrendű alkotásai közé tartoznak. Ismertebb alkotásai: Pléhkrisztus, Darázskirály, Ítélkező (Késes Angyal), Bohóc, Rakétakilövő állvány (Bomba). Köztéri munkái közül kiemelkedik a Margitszigeti Nagyszálló számára készített pannója, a Nyulak szigete története (1968). Jelentősek fotográfiái és verseskötetei, amelyek közül néhány halála (1972. december 12.) után jelent meg. 1965-ben és 1971-ben Munkácsy-díjat, 1990-ben (posztumusz) Kossuth-díjat kapott.