A litván nép kialakulása a törzsi viszonyok és a keleti-balti egység felbomlásával, a lettek és a litvánok elkülönülésével az V-VI. században kezdődött. A litván államot Mindaugas nagyfejedelem (1200-1263) szervezte meg, aki 1251-ben keresztény hitre tért, és 1253-ban királlyá koronázta a pápa. A kereszténységet II. Jagelló Ulászló vezette be, aki 1386-ban lett lengyel király és Litvánia nagyhercege. A középkori Litván Nagyfejedelemség a XIV-XV. században európai nagyhatalom lett, fehérorosz és ukrán területeket is meghódított. Perszonálunióra lépett Lengyelországgal, összekapcsolódásukat az 1569-es Lublini Unió tetőzte be. Lengyelország 1795-ös harmadik felosztásakor Litvánia nagyobb része, 1815-ben egésze Oroszországhoz került. Az orosz gyarmatosítás több mint száz éve után 1918. február 16-án a németek által megszállt Vilniusban kikiáltották a független litván államot. Ennek területéből Vilniust és környékét Lengyelország 1920-ban megszállta, 1922-ben annektálta. Litvániát 1940-ben - a németekkel történt titkos megállapodás alapján - a Szovjetunióhoz csatolták. A nemzeti törekvéseket képviselő Litván Mozgalom az Átalakítás Támogatására (Sajudis) nevű népfrontos szervezet elsöprő győzelmet aratott az 1989. évi márciusi szovjet, majd az 1990. évi február-márciusi litván parlamenti választásokon. 1990. március 11-én a Litván Legfelsőbb Tanács elfogadta a függetlenségi nyilatkozatot, majd a szovjet állam 1991. szeptember 6-án elismerte Litvánia függetlenségét.