260 éve született Tadeusz Kosciuszko
2006. február 3. 10:30
Kétszázhatvan éve, 1746. február 4-én született Mereczowszczyzna faluban (a mai Fehéroroszországban) Tadeusz Kosciuszko lengyel tábornok, szabadságharcos, államférfi.
<
1784-ben tért haza, de az ellenzéki Czartoryski családhoz fűződő kapcsolatai miatt nem került be a hadseregbe. Az 1789-es liberális reformok idején a helyi nemesség és egykori szerelme, (ekkor már Lubomirski hercegné) támogatása révén tábornok lett, s szerepet játszott az 1791-es lengyel alkotmány létrejöttében is. Negyvennégy évesen beleszeretett egy 18 éves lányba, de az apa beleegyezését most sem sikerült megszereznie.
1792-ben II. Katalin orosz cárnő csapatai betörtek Lengyelországba, hogy leverjék az oroszok által 1772-ben megszállt területek felszabadítását célzó reformmozgalmat. Kosciuszko a dubienkai csatában hadosztálya élén fényes győzelmet aratott az ötszörös túlerővel szemben, ezért vezérezredes lett, s a franciáktól tiszteletbeli állampolgárságot kapott. A király azonban elállt a reformoktól, Poroszország és Oroszország újabb területeket szállt meg, s a grodnói országgyűlés elismerte az 1793-as felosztást is. Kosciuszko a liberálisokkal Szászországba menekült, innen Párizsba küldték, hogy a girondistáktól és jakobinusoktól támogatást szerezzen. Kosciuszko az 1794. március 12-én kitört felkelés katonai vezetője lett, s Krakkóban nyilvános esküt tett: sikerre viszi az ügyet a megszálló oroszok és poroszok ellen. A nemzetgyűlés diktátorrá kiáltotta ki, s ő megszervezte a hadsereget és a közigazgatást. Az ellenség fölényét létszámnöveléssel próbálta kiegyenlíteni, sorozott és új alakulatokat hozott létre, hadiipar híján parasztkatonái lándzsát, kiegyenesített kaszát kaptak.
|
Kosciuszko esküje |
A vezér a szentpétervári Péter-Pál erődben raboskodott, majd Katalin 1796-os halála után fia, I. Pál szabadon bocsátotta. Rokkantsága dacára visszatért Amerikába, ahol lelkesen fogadták, barátságot kötött az akkor még csak alelnök Jeffersonnal. 1798-ban Franciaországba utazott, de Bonaparte ajánlatát a lengyel légió vezetésére nem fogadta el. Berville-be vonult vissza, s itt maradt a Varsói Nagyhercegség létrejöttekor is. A császár bukása után I. Sándor orosz cár kereste meg, de ő társadalmi reformot követelt a cártól s a Nyugati Dvina és Dnyeper közti területet. Nem kapva választ irreális kéréseire a svájci Solothurnba költözött, itt halt meg egy baleset következtében 1817. október 15-én. Halála után maradványait Krakkóba vitték, s a Wawel királysírjai mellett temették el, a lengyelek nemzeti hősének szobra a város határában 1823-ban emelt emlékdombon áll.
(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
