Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Gion Nándor író

2004. szeptember 13. 12:06

A szenttamási születésű Gion 1963-ban végzett az Újvidéki Egyetem bölcsészkarának magyar szakán. 1963-1983 között tanított, ezután két évig az Újvidéki Színház igazgatója, 1985-től az újvidéki rádió újságírója, (fő)szerkesztője volt. 1960-tól jelentek meg írásai a Symposionban. Elsőként korosztály-problémát formált regénnyé Kétéltűek a barlangban címmel. Igazi írói erényévé a mesemondás a Testvérem, Joáb című regényében vált. Népszerűek ifjúsági regényei, amelyekben izgalmas történeteket adott elő meleg lírával és kedves humorral átszőve (Engem nem úgy hívnak, A kárókatonák még nem jöttek vissza, Sortűz egy fekete bivalyért). Tizennégy regénye közül a legsikeresebbek a szerbiai területen élő népek XX. századi sorsáról szólnak. Írásaiból megismerhető `az igazság keresésébe csaknem belerokkanó emberek`, a délvidéki emberek élete. Műveit több nyelvre fordították, néhány regényéből film, tévéjáték készült. 1979 és 1982 között a Vajdasági Magyar Íróegyesület elnöke volt. Az 1990-es évek elején Magyarországra települt. 2000-ben megkapta a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat, s tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának. A József Attila-díjat 1988- ban, a Márai Sándor-díjat 1998-ban vehette át. Szegeden hunyt el 2002. augusztus 27-én.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Gion Nándor író

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra