Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Etruszk illatszerekre bukkantak

2005. november 10. 10:30

Két, egyenként öt méter átmérőjű, kővel kirakott, kör alakú, az i.e. VII. századból származó sírt találtak a régészek az olaszországi Cortona mellett.

<

Az egyiket most tárták fel, és hat kis, hamvakat tartalmazó ládát vettek ki belőle. A három teljesen épen maradt ládában a hamvak mellett legalább 25 tárgy is volt, nagyrészt az etruszk művészetre jellemző, fekete színű kerámiavázák és - tányérok. A bennük lévő apróságok alapján kikövetkeztethető volt, hogy kettőben nőt, egyben férfit temettek.

Az előbbiekben az elefántcsontfésű és a bronztükör mellett volt egy kerámia illatszertartó, amely kicsinyét ölelő majmot formáz. Az állat szőrzetét apró, sötét pettyekkel illusztrálta a művész. Nem kevésbé érdekes az az ember formájú balzsamos tégely sem, amely a régészeknek némi fejtörést okoz. A figura melle nőre utal, az ágyéki zónák inkább férfira. Feltételezik, hogy hermafroditáról van szó - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A helyi etruszk notabilitások közismertem kedvelték a mediterrán térségből származó drága és egzotikus pipereszereket. A sírokba nyilvánvalóan az arisztokrácia tagjai kerültek. Ez a temetkezési mód megelőzte a nagy tumuluszok (halomsírok) korszakát, a sírokban az odatemetetteket megelőző generációk pihennek.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Etruszk illatszerekre bukkantak

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra