Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kárpótolják a náci katonák norvég gyerekeit

2005. november 9. 13:00

A norvég anyák és német náci katonák szerencsétlen sorsú leszármazottai hat évtizedes társadalmi kiközösítés és állandó megaláztatás után most végre csekély anyagi kárpótlásban részesülnek.

<

A társadalom kitaszítottjai

Fejenként kétezer fontot fizet a norvég állam mindazon honfitársainak, akikre a második világháború befejezése óta a nemzet szégyenfoltjaként tekintettek. A ma élő, néhány tucat ún. lebensborn-gyerek egész élete a kitaszítottságról, a szülői tettek felelősségének vállalásáról szólt. A norvég társadalom ugyanis sosem bocsátotta meg nekik, hogy a második világháború idején, a német megszállás alatt álló Norvégiában akadtak olyan nők, akik a nácik oldalán keresték a boldogságot.

Az állam által megítélt, ám - legalábbis az ügy fontosságának szempontjából nézve - jelentősnek semmiképpen nem nevezhető összeget idén nyáron kezdték el folyósítani számukra. Az egykori `német-porontyok` egyelőre nem hisznek a csodában, s örülni is csak óvatosan mernek. Hiszen az anyagi kompenzáció még nem jelenti azt, hogy a közösség is elfogadná és végre magával egyenrangúnak tekintené őket.

Jelenet a Lebensborn című náci propagandafilmből

Az egyszeri juttatás mértékét Randi Spydevold is keveselli. Az osloi jogász az Európai Emberi Jogi Bíróságon látja el annak a mintegy százhatvan főnek a jogi képviseletét, akik úgy gondolják: kétezer fontnál talán mindenképpen többet ér egy tönkretett emberélet. 2001. februárjában Spydevold, aki az év óta áll a csoport mellett, így fogalmazott a Telegraph érdeklődésére: "Klíenseim a hivatalos megbélyegzés és az egyéni brutalitás párosítása miatt omlottak össze."

"Kellett valaki 1945 után, akit utálhatunk és a nők ideális célpontok voltak" - fogalmazott Tor Brandacher, a Lebensborn Háborús Gyerekek Egyesületének tagja négy éve.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kárpótolják a náci katonák norvég gyerekeit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra