Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Vita lett Ötzi felfedezéséből

2005. október 26. 10:01

A legújabb, Ötzi személyét érintő vita témája a fantasztikus lelet felfedezőjének kiléte. Hirtelen ugyanis több jelentkező is akad a világhírnevet biztosító jogcímre.

<

Az olaszországi Bolzano város bírósága négy jogi követelés felett ül, noha a testület tagjai hosszas procedúra keretében, 2003-ban már pontot tettek annak a kérdésnek a végére, amely Ötzi felfedezőjének személyét hivatott megállapítani - olvasható a Discovery Channel honlapján. Döntésük értelmében egy német kiránduló házaspár, Erika és férje, az azóta rejtélyes körülmények között életét vesztett Helmut Simon lennének a múmia hivatalos megtalálói, és a pénzbeli jutalom jogosultjai. Erika jelenlegi ügyvédje szerint az elfogadható összeg 150- és 250 ezer euró között lenne. Ezért utasították vissza a számukra nemrégen megítélt s Luis Durnwalder, Dél-Tirol vezetője által kifejezetten fair-nek gondolt 50 ezer eurós összeget.

Legutóbb két hölgy is benyújtotta a 2003-as bírói határozat elleni fellebbezését. Egyikük, bizonyos Sandra Nemeth, svájci állampolgár, állítása szerint egyszerű turistaként járt Ötzi lelőhelyének helyszínén, bár első ránézésre napbarnított férfinek nézte. Mint mondja, nem sokkal utána érkezett a helyszínre a Simon házaspár is. Ekkor heves vita robbant ki közöttük. Mindkét fél magának követelte a felfedezés jogát. A végletekig elfajult veszekedés során Sandra megbotlott és Öztire zuhant. Előre gondolkodva, saját igazát bizonyítandó, ráköpött a jégbefagyott testre, hogy a jövőben DNS-vizsgálatok mutassák majd ki elsőségét. Most tehát ez alapján szeretné alátámasztani követeléseit.

A másik, a kitüntető címért szintén csak az utóbbi hetekben versenybe szállt hölgy egy szlovén színésznő, Magdalena Moher Jarc. Nyilatkozata alapján Ötzi megtalálása után fényképezőgép hiányában elindult, hogy keressen valakit, aki majd lefotózza a múmiával. Először a Simos házaspárral találkozott, ők csupán ezért kerültek a képbe - mondja a színésznő.

Gerart Gostner, Erika ügyvédje szerint mindkét állítás alaptalannak tűnik. Ráadásul totálisan összeegyeztethetetlenek lennének azokkal a tényekkel, amelyeket a hosszadalmas vizsgálatok során már megállapítottak, s amelyek eredményeképpen végül a Simon házaspárt nevezték meg a test hivatalos felfedezőinek.

Eduard Egaster, a Bolzano Múzeum munkatársa, Ötzi jelenlegi gondozója teljességgel méltatlannak tartja a jogi herce-hurcát. Ez egy emberi test. Nem számít, hogy ötezer évvel ezelőtt halt meg. Emberi lényként kell kezelni, nem tárgyként - nyilatkozta a muzeológus a Discovery News újságírójának.

A jégember a dél-tiroli város múzeumának egyik mélyhűtött termében várja a látogatókat, akiknek száma az évi háromszázezret is meghaladja. Az ötezer éves múmia állítólag mintegy öt milliárd eurós anyagi hasznot jelent a környék szállodáinak, éttermeinek és szuvenírboltosainak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Vita lett Ötzi felfedezéséből

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra