Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Négyezer éves tésztát találtak Kínában

2005. október 17. 12:00

Ötven centiméter hosszú, barnás-sárga színű tészta ősi maradványira bukkantak a kutatók a Sárga-folyó mentén.

<

Földtani és régészeti bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy körülbelül négyezer évvel ezelőtt hatalmas erejű földrengés, s azt követően azonnal óriási áradás érte el a területet. `Laija bizonyos értelemben a kínai Pompeji` - fogalmazott Kam-bin Lin professzor, az egyesült államokbeli Louisianai Állami Egyetem munkatársa. Kollégája és a kutatásban felettese, Houyuan Lu professzor, a kínai Földtani és Geofizikai Intézet igazgatója, a Kínai Tudományos Akadémia tagja a BBC News-nak elmondta: a településen talált maradványok között emberi csontvázakra is bukkantak a régészek, amelyek mindegyike szokatlan testtartásban feküdt a földön. Ez egyértelműen arra utal, hogy az őslakosok megpróbáltak elmenekülni az őket ért csapás elől, de a zúduló folyam örökre útjukat állta.

Az utókorra maradt emberi roncsok között találták meg a kutatók azt az agyagedényt, amelynek felszínre hozatala után pillantották meg a különleges leletet. Nemes egyszerűséggel azt mondhatnánk, a tészta az üledékhegy csúcsán várta, hogy valaki végre rátaláljon. Lu professzortól tudhatjuk, hogy a mostani radiokarbonos vizsgálat kormeghatározási eljárásának eredményét megelőzően - amely tehát négyezer év körülire datálta az étel korát - a tésztakészítésre vonatkozó eddigi legrégebbi írásos feljegyzés egy, a keleti Han-dinasztia uralkodási ideje alatt keletkezett könyvből maradt ránk, valamikor az i.sz. 25 és 220 közötti periódusból. "A mi felfedezésünk azt jelzi, hogy tésztát először Kínában gyártottak" - utal a lelet körüli egyik vitatémára Lu.

"Az együtthatók egyedülálló kombinációja volt, hogy vákuum jött létre az üledékhalmaz teteje és az edény alja között, így biztosítva a tészta állagának megőrzését" - mondta Kam-bin Lin professzor.

Az ásatás

A másik izgalmas kérdés a termék alapanyaga. A modern időkben, így napjainkban is búzalisztből készül a tészta mind Kínában, mind Olaszországban. A Nature magazin újságírójának érdeklődésére a kutatók elmondták: kölesből készült tésztával állunk szemben. Ahhoz, hogy minden kétséget kizáróan sikerüljön azonosítani a növényt, a tudós csapat a lelet anyagának összetételét vizsgálva elemezte annak keményítő-tartalmát. "Adataink kimutatják, hogy a tésztákhoz kezdetben feltehetően ősi kínai magok háziasított változatát használták" - ismertette az elemzés eredményét Lu professzor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Négyezer éves tésztát találtak Kínában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra