Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meghal Orson Welles

2004. szeptember 13. 12:06

1985. október 10-én Los Angelesben meghal Orson Welles Oscar-díjas amerikai filmrendező, színész, producer, díszlet- és jelmeztervező. Első színpadi rendezése Shakespeare Julius Caesarja volt, s színészi pályafutását is klasszikus szerepekben kezdte. Emlékezetes volt Othello és Falstaff alakítása, valamint a törött lábbal, tolószékben előadott Lear király. Volt a Negro People,s Theatre és a Federal Theatre Project igazgatója. Első és egyik legismertebb filmje, az Aranypolgár valósággal új korszakot nyitott a filmművészetben. Legtöbb filmjét ő maga írta, és játszott is bennük. Készített hangjátékokat - közülük a leghírhedtebb az 1938-ban készített Marslakók inváziója, amely arról szólt, hogy marslakók szállták meg a Földet, s amely olyan jól sikerült, hogy hallatán pánik tört ki az Egyesült Államokban. Sokat dolgozott a tévé számára, sőt még díszlet- és jelmeztervezőként is próbára tette magát. Kétszer kapott Oscar-díjat, 1942-ben az Aranypolgárért, 1971-ben pedig életművéért vehette át.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meghal Orson Welles

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra