Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Peruból származik az őskrumpli

2005. október 6. 10:05

A vita eldőlt, egyes-egyedül Peru a burgonya őshazája - jelentette amerikai kutatók legfrissebb eredményére hivatkozva a perui La Republica című lap.

<

Az amerikai Wisconsin Egyetem kutatócsoportja nemrég 261 vadon termő és 98 `háziasított` térségbeli krumplifajta DNS-ének összehasonlító elemzése után mondta ki a verdiktet: a mai krumpli `bölcsője` Peruban van, nem különböző országokból származik.

A kutatást vezető Nemzetközi Burgonya Központ munkatársai, Alberto Salas (balra) és David Spooner (jobbra)

"Az eredmény világos. A többnemzetiségű ősburgonyával kapcsolatos hipotézisekkel szemben egyértelműen kiderült, hogy a növényt először Peru déli részének nagy területein nemesítették és termesztették" - idézte az újság a kutatócsoport vezetőjét.

Régészeti leletek szerint Dél-Amerikában több mint hétezer évvel ezelőtt már fogyasztották az étkezési burgonyát, ami - a spanyol hódítók által összerabolt arany, ezüst és drágakő szerény útitársaként - a XVI. század második felében került Nyugat-Európába, majd jutott később kalandos utakon Magyarországra. Honi karrierje a XVIII. század végén vette kezdetét.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Peruból származik az őskrumpli

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra