Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meggyilkolják Grittit

2004. szeptember 13. 12:06

A feldühödött Czibak rokonság, az erdélyi rendekkel karöltve elfoglalják a Gritti által eltorlaszolt Medgyest, és kivégzik az elfogott kalandort. Gritti a velencei dózse törvénytelen fia volt. Tanulmányait a padovai egyetemen végezte, és 1507-ben Isztambulba került, ahol ékszerkeskedelemmel kezdett el foglalkozni, aminek révén hatalmas vagyonra tett szert. Mivel többször segítette ki az oszmán államot, ezért I. Szulejmán szultán a bizalmába fogadta. Szapolyai János király is számíthatott rá, amikor a szultán támogatását kellett kieszközölnie. Gyorsan haladt előre a ranglétrán: először kincstartó volt (igaz Szulejmán megbízatásából), majd amikor 1530-ban megvédte Budát Ferdinánd hadaitól, János Magyarország kormányzójává és egri püspökké nevezte ki. Javadalmat is biztosított neki a máramarosi sóbányák bérbe adásával. Gritti azonban befolyását saját meggazdagodására használta fel, és a magyarok bizalmatlanul fogadták erőteljes török kapcsolatait is. Az utolsó cseppet a pohárban Czibak Imre meggyilkolása jelentette, aki Gritti ellenfele volt. Ekkor felkelés tört ki ellene, és a kalandor nem kerülhette el a sorsát.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meggyilkolják Grittit

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra