Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meghal Louis Pasteur

2004. szeptember 13. 12:06

Villeneuve-l'Étang-ban meghal Louis Pasteur francia kémikus, bakteriológus, a mikrobiológia, az immunológia, valamint a járványtan megalapítója.
Tímárcsaládból származott. A párizsi École Normale Supérieure-ön (műegyetemen) szerzett doktori oklevelet 1847-ben, ezután a strasbourg-i, majd a lille-i egyetem tanára, 1858-ban az École Normale Supérieure igazgatója lett. 1867-73-ig a Sorbonne professzora volt, 1868-ban fél oldalára megbénult, de folytatta munkáját. Kezdetben kémiai kutatásokkal foglalkozott: felismeréseivel a sztereokémia alapjait fektette le. Ezután az almasavas, az alkoholos és a vajsavas erjedést tanulmányozta, és megállapította, hogy mindhárom esetben az erjedést egy-egy speciális mikroorganizmus váltja ki. A selyemhernyóval és betegségével, a szemcsekórral kapcsolatos 1865-ös kutatásai során felismerte a kórokozót, s így megmentette a selyemhernyó-tenyésztést. 1870 és 1886 között számos fertőző betegséget okozó mikroorganizmust azonosított. 1878-ban mondta ki azt a ma már nyilvánvaló igazságot, hogy a fertőző betegségeket a szervezetbe behatoló mikroorganizmusok okozzák. A modern bakteriológia megalapozójaként kidolgozta a róla elnevezett pasztőrözési eljárást, amely - a kíméletes hevítés hatására lejátszódó csírátlanítás - az élelmiszerek, italok tartósításában széles körű alkalmazást nyert. 1881-ben kezdte meg kutatásait a veszettséggel kapcsolatban. Ennek eredményeként védőoltást fejlesztett ki, amelyet 1885 júliusában alkalmazott először sikeresen emberi szervezeten. 1888-ban vezetésével kezdte meg működését Párizsban a Pasteur Intézet a veszettséggel kapcsolatos alapkutatásokra, a veszett állatok által megmartak kezelésére és a szükséges oltóanyag termelésére. 1882-ben a Francia Akadémia tagjává választották.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meghal Louis Pasteur

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra