II. András III. Béla király második fiaként született 1177 körül. Még apja életében Halics fejedelme (1188-1189) lett, majd III. Béla halála után többször keveredett konfliktusba Imre királlyal, saját testvérével. Apjuk ugyanis úgy rendelkezett, hogy Imre kapja meg az országot, András pedig a jogot egy kereszteshadjárat vezetésére. Ő azonban inkább területet akart szerezni, ahol hatalmat gyakorolhat, ezért 1198-ban kierőszakolta a Dalmácia és Horvátország hercege címet. Ezzel sem elégedett meg, többször fordult testvére ellen. Imre halála után III. László király gyámja lett, a csecsemő azonban 1205-ben meghalt, így megszerezhette a rég áhított koronát. Uralkodására vegyes érzelmekkel tekinthetünk. Belpolitikáját, ami az új berendezkedés címet viselte a királyi birtokok eladományozása jellemezte. Ez rendkívül hátrányosan érintette a királyi szervienseket, mozgalmuk végül az Aranybulla kiadásához vezetett. 1211-ben behívta a Barcaságba a Német Lovagrendet, hogy általuk szervezze meg az ország dél-keleti határainak a védelmét. A lovagrend önállósodási törekvéseit nem nézhette tétlenül, 1225-ben fegyverrel űzte ki őket Magyarországról. Külpolitikája sem tekinthető sikeresnek. Szinte minden évben hadjáratot vezetett Halics ellen, de csak látszólagos eredményeket tudott elérni. 1217-ben a Szentföldre indult, de nem állt szándékában, hogy komoly mohamedán erőkkel ütközzön meg, inkább ereklyéket vásárolt. 1200 körül vette feleségül Gertrúdot, Berchtold merániai herceg lányát, akitől három fia (Béla, Kálmán, András) és két lánya (Mária, Erzsébet) született. A királynét 1213-ban meggyilkolták, így élete nem nélkülözte a személyes tragédiákat. Második felesége (1215-tol) a konstantinápolyi latin császár lánya, Jolánta volt, akitől Jolánta nevű lánya született. Harmadik felesége (1235-tol) egy itáliai őrgróf lánya, Beatrix volt, aki már András halála után szülte meg István nevű gyermekét. 1235. szeptember 21-én halt meg; az egresi ciszterci monostorban temették el.